NE!
WS
            
Őrjöngeni kezdett egy apuka „Gergő, te egy sz*a*r ember vagy...”

„Gergő, te egy szar ember vagy, aki a fiaimat meg akarod ölni” – őrjöng egy apuka a Magyar Nemzetben

„Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!” – kezdi a Magyar Nemzetben megjelent, Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely című cikkét Tóth Tamás Antal, némileg Martin Riggset megidézve a Halálos fegyver 2-ből („Ma éjjel nem vagyok zsaru, csak egy ember!”).

A kifakadást az szülte, hogy közel egy éve a budapesti főpolgármester az ATV-ben azt mondta: „Hát éppen egy háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítja volt ennek a metrókocsis beszerzésnek.” Pontosításra elismerte, hogy nem vagyunk háborúban Oroszországgal, de szankciós listán vannak, ezért nehéz velük megállapodni.

Erről írta azt most Tóth Tamás Antal, hogy: „Ezt nem engedem meg! Aggódom a fiaimért, mert te és a barátaid oda akarjátok őket dobni Putyinnak emberi martalékul. Nem adom! Nem adom, ahogy remélem, nagyon sok szülő sem adja. Nem engedem, hogy Zelenszkijért, Bidenért, Macronért vagy érted, Karácsony Gergely, érted haljanak meg. Te uszítod felelőtlenül az orosz elnököt, te hadat üzensz az oroszoknak. Te odadobnád a fiaimat. De én nem engedem! Mit képzelsz te? Hogyan jössz te ahhoz, hogy hadat üzenj az orosz elnöknek, Oroszországnak?”

Tóth ezután arról ír, hogy Emmanuel Macron „a mi gyerekeinket” odaküldené az orosz tankok és bombák elé, és hogy milyen pusztítással járna, ha Oroszország atombombát dobna ránk, ahogy ezt a Magyar Nemzet nemrég kifejtette.

A szerző ezután végképp teljesen kikészül: „Gergő, te egy szar ember vagy, aki a fiaimat meg akarod ölni, aki Budapestet, hazánk csodás fővárosát el akarod pusztítani. Gergő, nézd meg a második világháború utáni fotókat Budapestről, Hirosimáról, Nagaszakiról! Gergő, te miért akarod elvenni a gyermekeinket? Miért üzensz hadat Oroszországnak? Te normális vagy, Gergő? Van neked felelősségérzeted? Nem, Gergő, nem adom a fiaimat! Gergő, te egy szar ember vagy, amikor kijelented, hogy Magyarország hadban áll Oroszországgal. Te nagyon szar ember vagy, Gergő!”

Tóth Tamás Antal, a Tények egykori második embere egyébként korábban ötéves cégbírósági eltiltást kapott, mivel vállalkozása adóhátralékot felhalmozva szűnt meg, és korábban a több kétes üzletbe is belekeveredett Új Média Kft.-nél volt felügyelőbizottsági tag.

Amikor februárban David Pressman amerikai nagykövet ellátogatott az Országházba, Tóth Tamás Antal arról írt, hogy a megszálló szovjetek sem gyakorolták ilyen durván a hatalmukat. (Mármint azok, akik végigerőszakolták az országot, több százezer embert elhurcoltak kényszermunkára, vérbe fojtották egy forradalmunkat, és 45 évig katonai megszállás alatt tartották Magyarországot.)

A Magyar Nemzet publicistái egyébként mostanában egyre erősebb írásokkal jelentkeznek. Nemrég Ágoston Balázs írt arról, hogy az EU elnyomó szuperállam, a szabadság ellensége, szomorú, hogy 20 éve csatlakoztunk. „Az eurokolhoz nem szabadságot, hanem elnyomást és kifosztást hozott húsz év alatt” – írta a Kínai Kommunista Párt propagandáját fizetett anyagban hirdető pártlap „sátáni figurák”-at és „magát felvilágosodásnak hazudó sötétség”-et emlegetve két nappal azután, hogy lehozta Hszi Csin-ping cikkét.

Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni
05/29
Kemény dolgokat mondott Dobrev Klára Magyar Péterről
05/29
Ilyen még nem volt - Közel 300 milliós kártérítési pert buktak Lázár Jánosék
05/29
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan
05/29
Pénzeső a Budapest belvárosában: egymást taposták az ezresekért a fiatalok...
05/29
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is ...
05/29
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 m...
05/29
Álomfizetésért érkeztek Magyarországra a fülöp-szigeteki buszsofőrök - mutatjuk m...
05/29
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Őrjöngeni kezdett egy apuka „Gergő, te egy sz*a*r ember vagy...”

„Gergő, te egy szar ember vagy, aki a fiaimat meg akarod ölni” – őrjöng egy apuka a Magyar Nemzetben

„Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!” – kezdi a Magyar Nemzetben megjelent, Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely című cikkét Tóth Tamás Antal, némileg Martin Riggset megidézve a Halálos fegyver 2-ből („Ma éjjel nem vagyok zsaru, csak egy ember!”).

A kifakadást az szülte, hogy közel egy éve a budapesti főpolgármester az ATV-ben azt mondta: „Hát éppen egy háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítja volt ennek a metrókocsis beszerzésnek.” Pontosításra elismerte, hogy nem vagyunk háborúban Oroszországgal, de szankciós listán vannak, ezért nehéz velük megállapodni.

Erről írta azt most Tóth Tamás Antal, hogy: „Ezt nem engedem meg! Aggódom a fiaimért, mert te és a barátaid oda akarjátok őket dobni Putyinnak emberi martalékul. Nem adom! Nem adom, ahogy remélem, nagyon sok szülő sem adja. Nem engedem, hogy Zelenszkijért, Bidenért, Macronért vagy érted, Karácsony Gergely, érted haljanak meg. Te uszítod felelőtlenül az orosz elnököt, te hadat üzensz az oroszoknak. Te odadobnád a fiaimat. De én nem engedem! Mit képzelsz te? Hogyan jössz te ahhoz, hogy hadat üzenj az orosz elnöknek, Oroszországnak?”

Tóth ezután arról ír, hogy Emmanuel Macron „a mi gyerekeinket” odaküldené az orosz tankok és bombák elé, és hogy milyen pusztítással járna, ha Oroszország atombombát dobna ránk, ahogy ezt a Magyar Nemzet nemrég kifejtette.

A szerző ezután végképp teljesen kikészül: „Gergő, te egy szar ember vagy, aki a fiaimat meg akarod ölni, aki Budapestet, hazánk csodás fővárosát el akarod pusztítani. Gergő, nézd meg a második világháború utáni fotókat Budapestről, Hirosimáról, Nagaszakiról! Gergő, te miért akarod elvenni a gyermekeinket? Miért üzensz hadat Oroszországnak? Te normális vagy, Gergő? Van neked felelősségérzeted? Nem, Gergő, nem adom a fiaimat! Gergő, te egy szar ember vagy, amikor kijelented, hogy Magyarország hadban áll Oroszországgal. Te nagyon szar ember vagy, Gergő!”

Tóth Tamás Antal, a Tények egykori második embere egyébként korábban ötéves cégbírósági eltiltást kapott, mivel vállalkozása adóhátralékot felhalmozva szűnt meg, és korábban a több kétes üzletbe is belekeveredett Új Média Kft.-nél volt felügyelőbizottsági tag.

Amikor februárban David Pressman amerikai nagykövet ellátogatott az Országházba, Tóth Tamás Antal arról írt, hogy a megszálló szovjetek sem gyakorolták ilyen durván a hatalmukat. (Mármint azok, akik végigerőszakolták az országot, több százezer embert elhurcoltak kényszermunkára, vérbe fojtották egy forradalmunkat, és 45 évig katonai megszállás alatt tartották Magyarországot.)

A Magyar Nemzet publicistái egyébként mostanában egyre erősebb írásokkal jelentkeznek. Nemrég Ágoston Balázs írt arról, hogy az EU elnyomó szuperállam, a szabadság ellensége, szomorú, hogy 20 éve csatlakoztunk. „Az eurokolhoz nem szabadságot, hanem elnyomást és kifosztást hozott húsz év alatt” – írta a Kínai Kommunista Párt propagandáját fizetett anyagban hirdető pártlap „sátáni figurák”-at és „magát felvilágosodásnak hazudó sötétség”-et emlegetve két nappal azután, hogy lehozta Hszi Csin-ping cikkét.
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni
Ilyen még nem volt - Közel 300 milliós kártérítési pert buktak Lázár Jánosék
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan
Pénzeső a Budapest belvárosában: egymást taposták az ezresekért a fiatalok
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá
Álomfizetésért érkeztek Magyarországra a fülöp-szigeteki buszsofőrök - mutatjuk mennyit fognak keresni
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő
Óriási botrány: Göd helyett a vármegye kapta meg a Samsung-gyár 6,8 milliárdnyi adóját
Egy este alatt átalakították a titkosszolgálatok ellenőrzését - Rogán Antal embere került nyeregbe
Bayer Zsolt több empátiát és tisztességet várna mindenkitől! - közeleg a botrány
Hivatalos: Megduplázták a határon túli fociakadémiák támogatását
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó
Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján...
Mi jöhet még? Kiderült mit keresett Felcsút környékén K. Endre aki kegyelmet kapott
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a......
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
Ismét emelték Orbán Viktor fizetését, sőt, bárhova repülhet honvédségi géppel...
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?”
Páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe Schmidt Mária
"Engedély nélkül üzemeltek" - Torkig vannak a helyi lakosok az akkumulátorgyárral
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Felcsút ismét tarol: itt az újabb beruházás több mint 100 millióért - mutatjuk
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Átlagosan 13 millió forint megtakarítása van egy magyar háztartásnak
Előkerült egy dokumentum: kiderült hány ezer korrupciós bűncselekményt regisztrált tavaly az ügyészség
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner?
Egy legény van csak a gáton - Egyedül Mészárosék jelentkeztek a 40 milliárdos bizniszre...
Az osztrákok durván odaszúrtak Orbánnak - közzétették pontosan hány magyar dolgozik náluk, hihetetlen számok
Nemzetközi sajtó címlapján Magyar Péter tüntetése!
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel
„Megtörték, elárult minket, kilóra megvették!” – ütik-vágják az oroszok Orbán Viktort
Kiszivárgott iratok szerint a magyar adófizetők pénzéből vette meg az Euronewst egy Orbánékhoz közel álló cég

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák