NE!
WS
            

Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja

Magyar Péter párja: Ami most történik, arra nem lehet felkészülni

Először nyilatkozott a sajtónak Magyar Péter barátnője, Vogel Evelin.

Magyar Péter barátnője a Blikknek beszélt arról, hogy milyen nyomás nehezedik rájuk, amióta Varga Judit volt férje kilépett a NER-ből. Vogel Evelin elmondta, hogy sok dolog miatt nagyon nehezen élik meg ezt az időszakot.

Minden pillanat hasonlóan nehéz. Négy-öt óra alvással kevesen bírnák úgy, ahogy Péter. Elképesztő, én például nem bírom!

– nyilatkozta Magyar barátnője a lapnak.

Vogel arról is beszélt, hogy véleménye szerint erre, ami velük történik az elmúlt hetekben, nem lehet felkészülni, de szerencsére vannak, akik támogatják őket, ez ad nekik erőt a folytatáshoz.

A Blikk cikke megemlíti, hogy a 34 éves Vogel Evelin belsőépítész és üzletasszony, aki több területen is jártas, mint például a reklámszakmában, enteriőrfotózásban és tervezésben. A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, korábban dolgozott kereskedelmi szakértőként és asszisztensként is. Emellett foglalkozik marketingkommunikációval és közösségimédia-marketinggel is. Szabadidejében motorozik.

Evelin a sportos Vogel család tagja: édesapja a volt vízipólós, Vogel Zsolt, aki az Újpest játékosaként nyert BEK-et, édesanyja, Pásztor Zsófia a Ferencvárosban kézilabdázott, válogatott is volt. Evelin mindkét öccse sikeres vízilabdás, Simon az Egerben játszik, Soma az FTC kapusa.

Magyar Péter korábbi állami pozícióival az RTL Híradója is foglalkozott:



Nyitókép: Magyar Péter / Facebook

Deutsch Tamás megint leszólta Magyar Pétert - nem fogta vissza magát
05/12
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók
05/12
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség
05/12
Meghekkelték Orbán nemzeti konzultációját - közel négyszázezer ív érintett
05/12
Érdekes írással jelentkezett Novák Katalin férje - szerinte „az elmúlt időszakban...
05/12
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatá...
05/12
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is besz...
05/12
Újabb botrány: Magyar Péter ezúttal Orbánt vette célba „ Próbálja ki, milyen ér...
05/12
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja


Magyar Péter párja: Ami most történik, arra nem lehet felkészülni

Először nyilatkozott a sajtónak Magyar Péter barátnője, Vogel Evelin.

Magyar Péter barátnője a Blikknek beszélt arról, hogy milyen nyomás nehezedik rájuk, amióta Varga Judit volt férje kilépett a NER-ből. Vogel Evelin elmondta, hogy sok dolog miatt nagyon nehezen élik meg ezt az időszakot.

Minden pillanat hasonlóan nehéz. Négy-öt óra alvással kevesen bírnák úgy, ahogy Péter. Elképesztő, én például nem bírom!

– nyilatkozta Magyar barátnője a lapnak.

Vogel arról is beszélt, hogy véleménye szerint erre, ami velük történik az elmúlt hetekben, nem lehet felkészülni, de szerencsére vannak, akik támogatják őket, ez ad nekik erőt a folytatáshoz.

A Blikk cikke megemlíti, hogy a 34 éves Vogel Evelin belsőépítész és üzletasszony, aki több területen is jártas, mint például a reklámszakmában, enteriőrfotózásban és tervezésben. A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, korábban dolgozott kereskedelmi szakértőként és asszisztensként is. Emellett foglalkozik marketingkommunikációval és közösségimédia-marketinggel is. Szabadidejében motorozik.

Evelin a sportos Vogel család tagja: édesapja a volt vízipólós, Vogel Zsolt, aki az Újpest játékosaként nyert BEK-et, édesanyja, Pásztor Zsófia a Ferencvárosban kézilabdázott, válogatott is volt. Evelin mindkét öccse sikeres vízilabdás, Simon az Egerben játszik, Soma az FTC kapusa.

Magyar Péter korábbi állami pozícióival az RTL Híradója is foglalkozott:



Nyitókép: Magyar Péter / Facebook
Deutsch Tamás megint leszólta Magyar Pétert - nem fogta vissza magát
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség
Meghekkelték Orbán nemzeti konzultációját - közel négyszázezer ív érintett
Érdekes írással jelentkezett Novák Katalin férje - szerinte „az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került”
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele
Újabb botrány: Magyar Péter ezúttal Orbánt vette célba „ Próbálja ki, milyen érzés....”
Magyar Péter: ismét borított: Nem hiszem, hogy olyan hülyének tűnök, hogy pont én....
Rágalmazási pert indított Bayer Zsolt felesége - nem akármivel vádolták meg, már meg is van a bírósági döntés
Deutsch testvére az utolsó munkanapján kötött egy több száz milliós szerződést - A rendőrség ejtette az ügyet de a bíróság lépett...
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Robbant a hír: Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai - az ok elképesztő
Kunhalmi Ágnes keményen nekiment Magyar Péternek
Közmunkára ítélte a bíróság az ellenzék egyik politikusát - állítólag kemény dolgot kérdezett Orbántól nyílvánosan
Kiderült hol van Novák Katalin, majd kicsattan a boldogságtól - képek
Valami történik: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra
Orbán csodafegyvere -megindult a határon túli magyarok regisztrációja a választásra
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében
24 órás védelmet kap Magyar Péter! - egyre több a fenyegetés?
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István
Robbant a hír: Az Orbán család ügyvédje védte a pe*do*fil igazgatót, akinek az ügyéből a kegyelembotrány kinőtt
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk
Óriási botrány: Százezer üres nemzeti konzultációs ív jelent meg a magyar kormány brüsszeli villája előtt
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz!
Bonyolódik a Schadl botrány: az egyik tanú szerint Orbán testvére háromszor is eljött hozzá
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését
Jöhetnek a kínai rendőrök? - Már külföld is a magyar kormány és Kína közötti megállapodásról cikkez
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg!
800 milliárdos vagyont kezelő cég többségi tulajdonosa lett Tiborcz István
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews