NE!
WS
            

Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak

Szijjártó Péter, a magyar külügyminiszter, ellentmondott Orbán Viktornak, szerinte a magyar kormány azt mondja, amit tesz, és azt teszi, amit mond. Orbán Viktor 2011-ben még azt üzente a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek arra, amit mond. Szijjártó úgy véli, Svédország akár már február végén megkaphatja a zöld jelzést a NATO-csatlakozás ügyében.

Ezt a külügyminiszter a Harvard Egyetem politikatudományi intézetének panelbeszélgetésén jelentette ki az előző heti EU-csúcstalálkozón elfogadott ukrán csomaggal kapcsolatban. Szijjártó szerint Magyarországnak két fontos előfeltétele volt ennek támogatásához, amelyek teljesültek, így nem volt szükség a közös döntés újabb megvétózására.

Az ügyészség a vádiratában a főügyészség letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést és a köztisztviselői foglalkozástól történő végleges eltiltást indítványozott a hivatalos személyekkel szemben, míg az érintett cégekkel szemben pénzbírságot kértek. Emellett mintegy 1 milliárd forint korrupcióból származó vagyon elkobzását is javasolják. Többen a gyanúsítottak közül beismerő vallomást tettek az eljárás során.


A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
05/10
Hivatalos - Gigantikus lőszergyár érkezik Magyarországra - már alá is írták....
05/10
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
05/10
Kivonultak hozzá: Halálosan megfenyegette a Magyarországon tartózkodó amerikai nagykövetet egy magyar férfi
05/10
Százmilliókat kaszáltak Dzsudzsák Balázsék, Szijjártó Péter is feltűnik a hátt...
05/10
Állítólag Orbán Viktor a hatvanpusztai birtokon tartja a munkamegbeszéléseit - reag...
05/10
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett ...
05/10
Ajjaj: Kósa Lajos anyja több milliárdos ajándékot kapott volna a csengeri örökösn...
05/10
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak


Szijjártó Péter, a magyar külügyminiszter, ellentmondott Orbán Viktornak, szerinte a magyar kormány azt mondja, amit tesz, és azt teszi, amit mond. Orbán Viktor 2011-ben még azt üzente a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek arra, amit mond. Szijjártó úgy véli, Svédország akár már február végén megkaphatja a zöld jelzést a NATO-csatlakozás ügyében.

Ezt a külügyminiszter a Harvard Egyetem politikatudományi intézetének panelbeszélgetésén jelentette ki az előző heti EU-csúcstalálkozón elfogadott ukrán csomaggal kapcsolatban. Szijjártó szerint Magyarországnak két fontos előfeltétele volt ennek támogatásához, amelyek teljesültek, így nem volt szükség a közös döntés újabb megvétózására.

Az ügyészség a vádiratában a főügyészség letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést és a köztisztviselői foglalkozástól történő végleges eltiltást indítványozott a hivatalos személyekkel szemben, míg az érintett cégekkel szemben pénzbírságot kértek. Emellett mintegy 1 milliárd forint korrupcióból származó vagyon elkobzását is javasolják. Többen a gyanúsítottak közül beismerő vallomást tettek az eljárás során.

A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
Kivonultak hozzá: Halálosan megfenyegette a Magyarországon tartózkodó amerikai nagykövetet egy magyar férfi
Százmilliókat kaszáltak Dzsudzsák Balázsék, Szijjártó Péter is feltűnik a háttérben
Állítólag Orbán Viktor a hatvanpusztai birtokon tartja a munkamegbeszéléseit - reagáltak is a hírre
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon
Ajjaj: Kósa Lajos anyja több milliárdos ajándékot kapott volna a csengeri örökösnőtől? - Előkerült egy újabb dokumentum
Orbán rendkívüli bejelentése: hiába a tiltás mégis megkezdték a felkészülést
Magántőkealapba vándorolt 32 milliárdnyi közpénz - A magyar vállalatok támogatására hozták létre az alapot eredetileg
Pintér Sándor bekeményített - nem akárkiket távolított el egyetlen tollvonással
Menczer Tamás: a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló
Óriási a találgatás: rabosították Szijjártó egykori miniszteri biztosát
Fura videó került elő: A diákok Kína és Magyarország nemzeti zászlóit tartották az út mentén amikor Lévai Anikó megérkezett
Orbán aláírta, jöhet a közös atomprogram Kínával - együttműködési program készül
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
A DK szerint Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött megállapodást
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is...
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia!
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként....
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék, reagáltak a vádakra
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te!
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews