NE!
WS
            

Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség

Az idén januártól hatályos kormányrendelet értelmében az alsós tanítók immár nyolcadik osztályig taníthatnak, míg az óvónőként elhelyezkedők számára középfokú végzettség is elegendő - tudósítja a Népszava.

A státusztörvény januártól hatályos végrehajtási rendelete értelmében az általános iskolákban az alsós, azaz az 1–4. évfolyamos osztályokban tevékenykedő tanítók egészen az 8. osztályig beoszthatók tanári feladatokra.

A változtatás kapcsán a Népszava megkereste a Belügyminisztériumot, de az csak annyit közölt, hogy a tanítók korábban is jogosultak voltak tanítani az 5. és 6. évfolyamokon, az új szabályozás ezt a lehetőséget bővítette ki. A lap szerint a korábbi szabályozás kimondta, hogy felsőbb évfolyamokon csak az a tanító taníthat egy adott tantárgyat, aki „a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett”. Az új rendelet ezt a részt már nem tartalmazza.


A kormány módosított az óvodapedagógusok munkakörébe történő felvételhez szükséges végzettségeken is. Mostantól nem csak felsőfokú óvodapedagógus diplomával, hanem középfokú óvodai nevelő szakképzettséggel is lehet az óvónői munkakörben helyet találni. A lap korábban beszámolt arról, hogy a kormány ezzel az intézkedéssel enyhítené az óvónők hiányát, lehetővé téve az ötéves és a felnőttek számára elérhető kétéves képzéssel történő felvételt a technikumokban és szakképző iskolákban. A Kulturális és Innovációs Minisztérium korábban azt közölte, hogy az óvodai nevelőket nem óvodapedagógusként, hanem szakképzett nevelést segítőként alkalmazhatják majd.


Az új rendelet most ellentmond ennek, de a KIM nem válaszolt a Népszava megkeresésére. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a változtatás azt jelenti, hogy gyakorlatilag az alsós tanítókat bármilyen tantárgy oktatására alkalmazhatják az általános iskolák felső tagozatain. Hozzátette, hogy a tanítóképzés nem a felső tagozatos korosztály nevelésére, oktatására készít fel, és szerinte a pedagógushiány az ok a foglalkoztatási szabályok módosításának.



28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
05/05
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg!
05/05
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
05/05
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
05/05
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben...
05/05
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait...
05/05
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse...
05/05
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe já...
05/05
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség


Az idén januártól hatályos kormányrendelet értelmében az alsós tanítók immár nyolcadik osztályig taníthatnak, míg az óvónőként elhelyezkedők számára középfokú végzettség is elegendő - tudósítja a Népszava.

A státusztörvény januártól hatályos végrehajtási rendelete értelmében az általános iskolákban az alsós, azaz az 1–4. évfolyamos osztályokban tevékenykedő tanítók egészen az 8. osztályig beoszthatók tanári feladatokra.

A változtatás kapcsán a Népszava megkereste a Belügyminisztériumot, de az csak annyit közölt, hogy a tanítók korábban is jogosultak voltak tanítani az 5. és 6. évfolyamokon, az új szabályozás ezt a lehetőséget bővítette ki. A lap szerint a korábbi szabályozás kimondta, hogy felsőbb évfolyamokon csak az a tanító taníthat egy adott tantárgyat, aki „a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett”. Az új rendelet ezt a részt már nem tartalmazza.


A kormány módosított az óvodapedagógusok munkakörébe történő felvételhez szükséges végzettségeken is. Mostantól nem csak felsőfokú óvodapedagógus diplomával, hanem középfokú óvodai nevelő szakképzettséggel is lehet az óvónői munkakörben helyet találni. A lap korábban beszámolt arról, hogy a kormány ezzel az intézkedéssel enyhítené az óvónők hiányát, lehetővé téve az ötéves és a felnőttek számára elérhető kétéves képzéssel történő felvételt a technikumokban és szakképző iskolákban. A Kulturális és Innovációs Minisztérium korábban azt közölte, hogy az óvodai nevelőket nem óvodapedagógusként, hanem szakképzett nevelést segítőként alkalmazhatják majd.


Az új rendelet most ellentmond ennek, de a KIM nem válaszolt a Népszava megkeresésére. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a változtatás azt jelenti, hogy gyakorlatilag az alsós tanítókat bármilyen tantárgy oktatására alkalmazhatják az általános iskolák felső tagozatain. Hozzátette, hogy a tanítóképzés nem a felső tagozatos korosztály nevelésére, oktatására készít fel, és szerinte a pedagógushiány az ok a foglalkoztatási szabályok módosításának.


28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt!
Bayer Zsolt elszabadult: Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen!
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta....
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek...
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Elképesztő ami történik: Tele vannak magyarokkal a szlovákiai boltok
Döbbenet: Magyarországon nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét
Balhé Orbán látogatása után - életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit
A Tisza Párt jelöltje egy hónapja még alávaló színjátéknak nevezte, amit Magyar Péter tesz
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés...
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews