NE!
WS
            

Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap

Osváth Zsolt kemény kritikával illette néhány közszereplőt, köztük Ördög Nórát, amiért elhatárolódott a múlt heti civil gyerekvédelmi tüntetéstől. Zsolt szerint Nóra azért tette ezt, mert meg akart felelni a TV2 vezetőségének.

A volt állami gondozott, aki maga is felszólalt a tüntetésen, elmondta, hogy közel 130 híresség támogatta a megmozdulást, de szerinte legalább ennyien voltak, akik valamilyen okból nem akartak hivatalosan szerepelni a támogatók között. Közülük kiemelte Ördög Nórát, aki korábban azt nyilatkozta, hogy bár elítéli a gyermekbántalmazást, távol tartja magát a politikától és a nyilvánosságban való részvételtől.

Zsolt videójában ezt kommentálta:

„Átverve éreztem magam, mert engem a Nóri meggyőzött arról, hogy a gyerekei nevelésében és a nyilvánosságban való szereplésében mennyire tudatos. Úgy gondoltam, van okom rá felnézni, de ez most megváltozott. A kiírása után teljesen másképp gondolkodom Ördög Nóráról.”


Kifogásolta azt is, hogy Nóra szerinte csak akkor foglalkozik a gyerekekkel, ha ez anyagi haszonnal jár, miközben mások, mint például ő, ingyen szerveznek támogató akciókat.


28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
05/05
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg!
05/05
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
05/05
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
05/05
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben...
05/05
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait...
05/05
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse...
05/05
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe já...
05/05
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap


Osváth Zsolt kemény kritikával illette néhány közszereplőt, köztük Ördög Nórát, amiért elhatárolódott a múlt heti civil gyerekvédelmi tüntetéstől. Zsolt szerint Nóra azért tette ezt, mert meg akart felelni a TV2 vezetőségének.

A volt állami gondozott, aki maga is felszólalt a tüntetésen, elmondta, hogy közel 130 híresség támogatta a megmozdulást, de szerinte legalább ennyien voltak, akik valamilyen okból nem akartak hivatalosan szerepelni a támogatók között. Közülük kiemelte Ördög Nórát, aki korábban azt nyilatkozta, hogy bár elítéli a gyermekbántalmazást, távol tartja magát a politikától és a nyilvánosságban való részvételtől.

Zsolt videójában ezt kommentálta:

„Átverve éreztem magam, mert engem a Nóri meggyőzött arról, hogy a gyerekei nevelésében és a nyilvánosságban való szereplésében mennyire tudatos. Úgy gondoltam, van okom rá felnézni, de ez most megváltozott. A kiírása után teljesen másképp gondolkodom Ördög Nóráról.”


Kifogásolta azt is, hogy Nóra szerinte csak akkor foglalkozik a gyerekekkel, ha ez anyagi haszonnal jár, miközben mások, mint például ő, ingyen szerveznek támogató akciókat.

28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt!
Bayer Zsolt elszabadult: Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen!
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta....
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek...
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Elképesztő ami történik: Tele vannak magyarokkal a szlovákiai boltok
Döbbenet: Magyarországon nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét
Balhé Orbán látogatása után - életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit
A Tisza Párt jelöltje egy hónapja még alávaló színjátéknak nevezte, amit Magyar Péter tesz
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés...
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews