NE!
WS
            
Újra azért támadják Tóth Gabit mert nincs érettségije - most reagált a vádakra

Tóth Gabi soha nem tette le az érettségit, ami miatt évek óta rengeteg kritikát kapott. A téma most egy friss interjúban került elő.

Tóth Gabi a Hatvani Polgári Szalon vendége volt: a Grassalkovich kastélyban természetesen ezúttal nem dekoltáltban, hanem magasnyakúban, az utóbbi időben védjegyévé vált, copfba font vendéghajjal jelent meg, és elkísérte párja, Papp Máté Bence is, aki bent a szalonban is a fején tartotta látványos kalapját.

A most 34 éves énekesnővel kapcsolatban emlékezetes, hogy 17 évesen vált ismertté a Megasztár című tehetségkutató második évadában, miután a nővére megnyerte az első évadot. Bár Tóth Gabinak Molnár Ferenc Caramel és Palcsó Tamás mögött csak a harmadik helyet sikerült megszereznie, ez a helyezés is példátlan ismertséget hozott neki. Az alább megtekinthető interjúban el is hangzik a kérdés, hogy ennyi év elteltével mit üzenne Tóth Gabi az akkori, tehetségkutatós, szinte még kamasz önmagának. Az énekesnő a következő választ adva, kitérve arra, hogy már bánja, hogy nem tanult tovább:

„nagyon szép élmény volt, de talán jobb lett volna, ha kissé tudatosabb vagyok. Most szólnék annak a kicsi Gabikának, hogy nyugodj meg, várj egy kicsit, tanulj, élj, nem kell mindent ennyire korán elkezdeni, mert a jó élmények mellett kijutott bőven csalódásból is. Viszont ha nem így alakul, talán teljesen más életutam lenne.”

Tóth Gabi talán azért említi ezt a témát, mert az évek során rengeteg kritikát kapott amiatt, hogy nincsen érettségije – még akkor is, ha nincs egyedül ezzel a hazai celebpalettán.

Akárhogy is, szintén szóba kerül az interjúban, hogy a megasztáros tapasztalatai alapján Tóth Gabi aztán az RTL-hez is meghívást kapott, így lett az X-Faktor zsűrijének tagja. A 2016-os évadban az ő egyik mentoráltja, az utóbbi időben inkább magánéleti botrányairól ismert Opitz Barbi lett a vetélkedő nyertese. Ezzel kapcsolatban Tóth Gabi a következőket mondja most:

„vannak közülük olyanok, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, de olyanok is akadtak, akik önjáróak lettek, vagy olyan menedzserhez kerültek, akik jobb tanácsokat adtak. Aztán általában visszakanyarodnak hozzám, de én ilyenkor háttérbe vonulok. Mindig azt mondtam, hogy én nem fogok nyomulni, bármikor kérdésetek van, vagy tanácsra van szükségetek, vagy rám, én itt vagyok. Volt, amikor főztem nekik, ruhát vagy pénzt adtam nekik. Például Opitz Barbi olyan volt, mintha a fogadott lányom lenne. Ő egy nagyon tehetséges művész, remélem, visszatalál majd arra az útra, ahol ezt megmutathatja. Ez a stílus is szuper, amiben most ad ki dalokat, de ő sokkal mélyebb csajszi, mint amit most látni belőle.”

Az alább megtekinthető, és a Story.hu által először szemlézett videóban Tóth Gabi azt is felhánytorgatja, hogy velük a Megasztár alatt elhitették, hogy a szórakoztatóipar az, amit ők a tehetségkutatóban láttak. Ehhez képest amikor a műsornak vége lett, kemény tapasztalás volt mindannyiuk számára, hogy mennyire más egy tévéműsorban szerepelni és más a hazai zenei piacon énekesként érvényesülni.

28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
05/05
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg!
05/05
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
05/05
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
05/05
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben...
05/05
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait...
05/05
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse...
05/05
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe já...
05/05
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Újra azért támadják Tóth Gabit mert nincs érettségije - most reagált a vádakra

Tóth Gabi soha nem tette le az érettségit, ami miatt évek óta rengeteg kritikát kapott. A téma most egy friss interjúban került elő.

Tóth Gabi a Hatvani Polgári Szalon vendége volt: a Grassalkovich kastélyban természetesen ezúttal nem dekoltáltban, hanem magasnyakúban, az utóbbi időben védjegyévé vált, copfba font vendéghajjal jelent meg, és elkísérte párja, Papp Máté Bence is, aki bent a szalonban is a fején tartotta látványos kalapját.

A most 34 éves énekesnővel kapcsolatban emlékezetes, hogy 17 évesen vált ismertté a Megasztár című tehetségkutató második évadában, miután a nővére megnyerte az első évadot. Bár Tóth Gabinak Molnár Ferenc Caramel és Palcsó Tamás mögött csak a harmadik helyet sikerült megszereznie, ez a helyezés is példátlan ismertséget hozott neki. Az alább megtekinthető interjúban el is hangzik a kérdés, hogy ennyi év elteltével mit üzenne Tóth Gabi az akkori, tehetségkutatós, szinte még kamasz önmagának. Az énekesnő a következő választ adva, kitérve arra, hogy már bánja, hogy nem tanult tovább:

„nagyon szép élmény volt, de talán jobb lett volna, ha kissé tudatosabb vagyok. Most szólnék annak a kicsi Gabikának, hogy nyugodj meg, várj egy kicsit, tanulj, élj, nem kell mindent ennyire korán elkezdeni, mert a jó élmények mellett kijutott bőven csalódásból is. Viszont ha nem így alakul, talán teljesen más életutam lenne.”

Tóth Gabi talán azért említi ezt a témát, mert az évek során rengeteg kritikát kapott amiatt, hogy nincsen érettségije – még akkor is, ha nincs egyedül ezzel a hazai celebpalettán.

Akárhogy is, szintén szóba kerül az interjúban, hogy a megasztáros tapasztalatai alapján Tóth Gabi aztán az RTL-hez is meghívást kapott, így lett az X-Faktor zsűrijének tagja. A 2016-os évadban az ő egyik mentoráltja, az utóbbi időben inkább magánéleti botrányairól ismert Opitz Barbi lett a vetélkedő nyertese. Ezzel kapcsolatban Tóth Gabi a következőket mondja most:

„vannak közülük olyanok, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, de olyanok is akadtak, akik önjáróak lettek, vagy olyan menedzserhez kerültek, akik jobb tanácsokat adtak. Aztán általában visszakanyarodnak hozzám, de én ilyenkor háttérbe vonulok. Mindig azt mondtam, hogy én nem fogok nyomulni, bármikor kérdésetek van, vagy tanácsra van szükségetek, vagy rám, én itt vagyok. Volt, amikor főztem nekik, ruhát vagy pénzt adtam nekik. Például Opitz Barbi olyan volt, mintha a fogadott lányom lenne. Ő egy nagyon tehetséges művész, remélem, visszatalál majd arra az útra, ahol ezt megmutathatja. Ez a stílus is szuper, amiben most ad ki dalokat, de ő sokkal mélyebb csajszi, mint amit most látni belőle.”

Az alább megtekinthető, és a Story.hu által először szemlézett videóban Tóth Gabi azt is felhánytorgatja, hogy velük a Megasztár alatt elhitették, hogy a szórakoztatóipar az, amit ők a tehetségkutatóban láttak. Ehhez képest amikor a műsornak vége lett, kemény tapasztalás volt mindannyiuk számára, hogy mennyire más egy tévéműsorban szerepelni és más a hazai zenei piacon énekesként érvényesülni.

28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt!
Bayer Zsolt elszabadult: Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen!
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta....
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek...
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Elképesztő ami történik: Tele vannak magyarokkal a szlovákiai boltok
Döbbenet: Magyarországon nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét
Balhé Orbán látogatása után - életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit
A Tisza Párt jelöltje egy hónapja még alávaló színjátéknak nevezte, amit Magyar Péter tesz
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés...
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák