NE!
WS
            

Orbán aggódik: rajtunk nevet a világ

Az európai baloldal, élén a német baloldallal, ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szamizdat 9. című közleményében.

Most azért támadják Magyarországot, „mert nem volt hajlandó egy politikai súlyt és komolyságot nélkülöző közös nyilatkozatot aláírni Hongkong ügyében” – közölte a kormányfő a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

"Így volt, s ha százszor terjesztik is be újra, századszorra is ez lesz az eredménye” – jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte: Magyarország álláspontja szerint véget kell vetni annak a brüsszeli gyakorlatnak, amely nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki.

„Megértjük, ha bármely tagország hazai, belpolitikai okokból egy olyan papírt akar felmutatni, amin az EU logója látható. De ennek is van határa. Az utóbbi években ez a belpolitikailag motivált, közös külpolitika oda vezetett, hogy az Európai Unió külpolitikája nevetségessé vált. Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ” – fogalmazott.

A miniszterelnök kiemelte: ideje volna, hogy a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett végre Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói, vagyis az állam- és kormányfők kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket, ahogyan ez legutóbb az Európai Tanács ülésén Oroszország esetében történt.

"Ami Európa Kína-politikáját illeti, véleményünk szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában"

– írta. Hozzátette: a hidegháború újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is.

„Nekünk fejlődésre, zöld és digitális fejlődésre van szükségünk. Együttműködésre, beruházásokra, kereskedelmi és kulturális tudományos kapcsolatokra van szükségünk, nem pedig bojkottokra, szankciókra, leckéztetésre és kioktatásra” – közölte a kormányfő.

Hangsúlyozta: Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megtesz a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében.


„Az Európai Unió alapszerződéseiben garantált jogainkkal élni fogunk, a lojális együttműködés elve szerint járunk el, és Európa külpolitikai súlyának és tekintélyének helyreállításáért fogunk dolgozni. Támogatjuk az Európa stratégiai szuverenitásának és autonómiájának kialakítását célzó kezdeményezéseket. Ehhez először is meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását” – zárta közleményét Orbán Viktor miniszterelnök.

Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
04/19
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
04/19
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
04/19
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
04/19
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió fo...
04/19
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most...
04/19
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatju...
04/19
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milli...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Orbán aggódik: rajtunk nevet a világ


Az európai baloldal, élén a német baloldallal, ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szamizdat 9. című közleményében.

Most azért támadják Magyarországot, „mert nem volt hajlandó egy politikai súlyt és komolyságot nélkülöző közös nyilatkozatot aláírni Hongkong ügyében” – közölte a kormányfő a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

"Így volt, s ha százszor terjesztik is be újra, századszorra is ez lesz az eredménye” – jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte: Magyarország álláspontja szerint véget kell vetni annak a brüsszeli gyakorlatnak, amely nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki.

„Megértjük, ha bármely tagország hazai, belpolitikai okokból egy olyan papírt akar felmutatni, amin az EU logója látható. De ennek is van határa. Az utóbbi években ez a belpolitikailag motivált, közös külpolitika oda vezetett, hogy az Európai Unió külpolitikája nevetségessé vált. Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ” – fogalmazott.

A miniszterelnök kiemelte: ideje volna, hogy a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett végre Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói, vagyis az állam- és kormányfők kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket, ahogyan ez legutóbb az Európai Tanács ülésén Oroszország esetében történt.

"Ami Európa Kína-politikáját illeti, véleményünk szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában"

– írta. Hozzátette: a hidegháború újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is.

„Nekünk fejlődésre, zöld és digitális fejlődésre van szükségünk. Együttműködésre, beruházásokra, kereskedelmi és kulturális tudományos kapcsolatokra van szükségünk, nem pedig bojkottokra, szankciókra, leckéztetésre és kioktatásra” – közölte a kormányfő.

Hangsúlyozta: Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megtesz a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében.


„Az Európai Unió alapszerződéseiben garantált jogainkkal élni fogunk, a lojális együttműködés elve szerint járunk el, és Európa külpolitikai súlyának és tekintélyének helyreállításáért fogunk dolgozni. Támogatjuk az Európa stratégiai szuverenitásának és autonómiájának kialakítását célzó kezdeményezéseket. Ehhez először is meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását” – zárta közleményét Orbán Viktor miniszterelnök.
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére
Mindenki fizetését érintheti - Lesújtó adatot közölt a KSH
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Nagy Feró is beszállt a kegyelmi csatába: Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
Állítólag perrel fenyegetett meg Mészáros egy ellenzéki képviselőt - valami olyasmire bukkant itthon amit Ausztriában már betiltottak
Újabb háború jön! - Nem akármit állít Magyar Péter Kocsis Mátéról
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews