NE!
WS
            

Óriásit robbant a Borkai birtokról készült drónfelvétel - nyilvánosak Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatai



A 2019-ben kipattant jachtos botrány után az Átlátszó kérte ki Borkai Zsolt 2017-es és 2018-as vagyonnyilatkozatát, hogy lássuk, miből telik neki ilyen luxusnyaralásra.
Ezt a győri önkormányzat egyszerűen megtagadta, aminek pereskedés lett a vége, és hiába adták ki több év csúszással a dokumentumokat, ebből még újabb eljárás lehet.

Az Átlátszó ugyanis azt írta, hogy hiába marasztalta el a győri önkormányzatot a Kúria, végül a Készenléti Rendőrségnek kellett nyomozást elrendelnie közérdekű adattal való visszaélés miatt, hiszen törvénytelen módon tartották vissza Borkai vagyonnyilatkozatait. Emiatt akár bűnügyi gyanúsítottá is válhatnak a főhivatalnokok, akik azzal mentegetőznek, hogy az elektronikus kézbesítési rendszer hiányosságai miatt csak későn kapták kézhez a Kúria döntését.

Az Átlátszó kereste az önkormányzati választást egyébként megnyerő, de a polgármesteri posztjáról lemondó, majd a helyére érkező fideszes Dézsi Csabát is, hogy az önkormányzat mennyi pénzt költött el a pereskedésre, de nem kaptak érdemi választ.

De mi derült ki a vagyonnyilatkozatokból?

Borkai tulajdonát képezte 2017-ben és 2018-ban

egy építési telek (640 négyzetméter),
egy lakóház (639 négyzetméter),
egy garázs,
nagy szántóföldek (több mint 23 ezer négyzetméter),
és 15 millió forint készpénz.

Az Átlátszó július 6-án, az érvényes Kúria-döntés után is kereste a győri önkormányzatot, hogy miért nem adják ki Borkai vagyonnyilatkozatait, de sem a polgármester, sem Lipovits Szilárd jegyző nem válaszolt az emailjükre.

Az Átlátszó korábban egyébként drónvideón mutatta be Borkai sokorópátkai birtokát:


Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari
05/07
Az eddigi legdurvább esetre bukkantak: 20,86 milliárdos program és egy mosógép borzolja a kedélyeket.......
05/07
Óriási botrány: nem akárkik jelentek meg Mészárosék villája előtt, ajándékot is vittek
05/07
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
05/07
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodá...
05/07
Mutatjuk mennyi pénzébe került a magyaroknak a képen látható gazzal benőtt focipál...
05/07
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás...
05/07
Kiderült kinek írt érdekes SMS-t Tóth Gabi: "Gyere el, aztán olyat adunk neked......"...
05/07
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Óriásit robbant a Borkai birtokról készült drónfelvétel - nyilvánosak Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatai




A 2019-ben kipattant jachtos botrány után az Átlátszó kérte ki Borkai Zsolt 2017-es és 2018-as vagyonnyilatkozatát, hogy lássuk, miből telik neki ilyen luxusnyaralásra.
Ezt a győri önkormányzat egyszerűen megtagadta, aminek pereskedés lett a vége, és hiába adták ki több év csúszással a dokumentumokat, ebből még újabb eljárás lehet.

Az Átlátszó ugyanis azt írta, hogy hiába marasztalta el a győri önkormányzatot a Kúria, végül a Készenléti Rendőrségnek kellett nyomozást elrendelnie közérdekű adattal való visszaélés miatt, hiszen törvénytelen módon tartották vissza Borkai vagyonnyilatkozatait. Emiatt akár bűnügyi gyanúsítottá is válhatnak a főhivatalnokok, akik azzal mentegetőznek, hogy az elektronikus kézbesítési rendszer hiányosságai miatt csak későn kapták kézhez a Kúria döntését.

Az Átlátszó kereste az önkormányzati választást egyébként megnyerő, de a polgármesteri posztjáról lemondó, majd a helyére érkező fideszes Dézsi Csabát is, hogy az önkormányzat mennyi pénzt költött el a pereskedésre, de nem kaptak érdemi választ.

De mi derült ki a vagyonnyilatkozatokból?

Borkai tulajdonát képezte 2017-ben és 2018-ban

egy építési telek (640 négyzetméter),
egy lakóház (639 négyzetméter),
egy garázs,
nagy szántóföldek (több mint 23 ezer négyzetméter),
és 15 millió forint készpénz.

Az Átlátszó július 6-án, az érvényes Kúria-döntés után is kereste a győri önkormányzatot, hogy miért nem adják ki Borkai vagyonnyilatkozatait, de sem a polgármester, sem Lipovits Szilárd jegyző nem válaszolt az emailjükre.

Az Átlátszó korábban egyébként drónvideón mutatta be Borkai sokorópátkai birtokát:

Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari
Óriási botrány: nem akárkik jelentek meg Mészárosék villája előtt, ajándékot is vittek
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük
Mutatjuk mennyi pénzébe került a magyaroknak a képen látható gazzal benőtt focipálya! - kapaszkodj meg!
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás
Kiderült kinek írt érdekes SMS-t Tóth Gabi: "Gyere el, aztán olyat adunk neked......"
Óriási balhé: botránnyal indult a Schadl–Völner-ügy tárgyalása
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól
Bayer Zsolt több empátiát és tisztességet várna mindenkitől! - közeleg a botrány
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter
Robbant a hír: Miniszteri biztos lett Orbán Ráhel barátnője
Hivatalos bejelentés: Videókat kezdett el vizsgálni a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Ilyen nincs: Stikában Magyarországra jön egy újabb akkumulátorgyár az eddigieken kívül
Mi jöhet még? Kiderült mit keresett Felcsút környékén K. Endre aki kegyelmet kapott
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most
Kemény dolgokat mondott Dobrev Klára Magyar Péterről
Kiderült kinek az utasítására törölhették Orbán Ráhel tokaji földjeiről az állam elővásárlási jogát - rendőrségi nyomozás indult
Óriási átalakításba kezdett Orbán: meglehet a terve hogyan vágjon vissza
Nem akármit szerzett meg Tiborcz István külföldön - a térség legnagyobb tranzakciója
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden
Páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe Schmidt Mária
Megfagyott a levegő a stúdióban: állítólag csak a szerencsén múlt, hogy nem mészárolták le Krausz Gábor húgát
Havi közel 5 milliót kapott Schmidt Mária Történelem és Társadalom Kutatásért
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak
Milliárdokból rendezhet gigarendezvényt Áder János alapítványa - mutatjuk
A felcsúti futballbevételek meghaladták a 100 milliárd forintos határt - tao-pénzek, állami támogatások és vállalati adományok ...
Több mint 100 milliót vert el a református gyülekezet valamire amit sokan alig hisznek el - törvényes de etikus is?
Kínai nyelvű, fideszesnek látszó plakátok tűntek fel az utcákon
Hivatalos: nem akármelyik hatóság felett vette át a hatalmat Müller Cecília
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya, hogy mire, az rejtély.
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába
Bajban a magyar focilegenda? - A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó céggel szemben
Kiderült milyen eredménnyel zárult Várkonyi Andrea IQ-tesztje - megdöbbentő eredmény
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá?
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews