NE!
WS
            
Óriási botrány: Ismert politikusokról hoznak nyilvánosságra hangfelvételeket a csengeri örökösnő és Kósa Lajos ügyében

Nyíregyháza - Mátészalka – „Tisztelt ügyészség, nem érzem magam hülyének, mert nem vagyok hülye, de ügyvéd nélkül hogyan készüljek fel a tárgyalásra a másfél mázsás iratanyagból?” A csengeri örökösnőként hírhedtté vált P. Mária e szavakkal ment neki az ügyészségnek, mert a nyomozás lezárásakor nem küldte át az iratokat neki.

Egyelőre nem engedte be a politikát a tárgyalóterembe a Mátészalkai Járásbíróság a csalással vádolt, csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária büntetőperében. Ugyanis a bíróság elutasította Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke és Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselők kérelmét, hogy kapcsolattartóként rendszeresen találkozhassanak a nyíregyházi börtönben ülő P. Máriával, mert a bíró tömör indoklása szerint annak biztonsági kockázata van. Pedig az ügyben a kérdés továbbra is az: mikor hallgatja ki tanúként a bíróság Kósa Lajos fideszes képviselőt, aki állítólag közreműködött abban, hogy csengeri nő az 1300 milliárd forintos, mesés örökségéhez hozzájusson.

Talán ez az elutasítás volt az oka, hogy a 778 millió forint csalással vádolt P. Mária a nyíregyházi börtönből online bejelentkezve dühösen kiabálva kérte számon az ügyészséget, mert szerinte olyan nevek szerepeltek a vádiratban, amiket nem is ismer. Viszont hiányoznak az igazát bizonyító nemzetközi telefonhívások listái, a svájci bankvezetőkkel való találkozókon részt vevő emberek névsora. De sérelmezte azt is, hogy az ártatlanságát bizonyító okiratok az NNI irodájában rejtélyes módon elégtek, a németországi dokumentumai pedig eláztak.

Kiderült, a csengeri örökösnőnek se telefonja, se számítógépe volt, amikor az örökségről szóló levél a csengeri polgármesteri hivatalba megérkezett. A dolgok jelenlegi állása szerint rejtély, hogy ki és milyen célból utalt a számlájára 5 milliárd forintnak megfelelő eurót, amiből csak 150-200 millió forintot emelt le a nő, mert mire legközelebb visszament a bankba, hogy pénzt vegyen ki, megdöbbenve szembesült azzal, hogy a német pénzintézet leemelte a számlájáról a maradékot, mondván: azt tévedésből küldték neki.

De ezt a 10 milliót se akkor, se azóta nem kérte senki vissza. Később számtalan alkalommal futár vitt borítékban neki nagy összegű készpénzt, de Németországból alkalmanként több ezer eurót is utaltak a számlájára, amit ő rögtön forintra átváltott. Ezekből fizette vissza a hitelei egy részét, amit az örökséggel kapcsolatos költségekre kért kölcsön.

– Hogy hívják az édesapját, aki után örökölt? Hol található az örökséget igazoló okirat? – tette fel a kérdést az ügyésznő. – Joseph Wroner az apám, és a közjegyző javaslatára minden eredeti iratot egy svájci bank széfjében helyeztem el – érkezett a válasz. A kérdésre, hogy P. Mária kitől, melyik pénzintézettől kapott pénzt, ügyvédje, dr. Helmeczi László válaszolt:

– Egy idősebb férfi levelet írt, hogy segíteni akar nekünk a csengeri ügyben és elárulta, hogy nagyon komoly összegek érkeztek az egyik magyar bankhoz, azonban ezek az utalások a nyomozati iratok között nem szerepelnek – magyarázta az ügyvéd. Az ügyészi kérdésre, hogy a nyomozás során P. Mária az ügyvédeket és közjegyzőket miért nem mentette fel a titoktartási kötelezettség alól, Helmeczi László kérdéssel válaszolt: a nyomozók miért nem kérték ki a külföldi bankoktól a vádlottat ártatlanságát bizonyító információkat, holott az kötelességük lett volna.

Hangfelvételek újabb politikusokról?

– Ha júniusban a hangfelvételek kikerülnek, akkor politikusok és nagy emberek is belekeverednek majd az ügybe. De ezt már nem tudom és nem is akarom megakadályozni – tette hozzá sokat sejtetően P. Mária.

A tárgyalás végén a magánzárkában lévő P. Mária összeroskadt a hírre, amikor Helmeczi László ügyvéd a letartóztatás feltételeinek hiányára hivatkozva kérte védence szabadlábra helyezését, de az ügyészség javaslatára a bíróság elutasította azt.

- Ez tiszta hülyeség. Nem öltem embert. Ha elítélnek, és ha élek még, úgyis vissza kell jönnöm. Meg akarnak ölni? Azt akarják, hogy elpusztuljak? – kommentálta a bíróság döntését P. Mária.

Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
04/19
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
04/19
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
04/19
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
04/19
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió fo...
04/19
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most...
04/19
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatju...
04/19
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milli...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére
Mindenki fizetését érintheti - Lesújtó adatot közölt a KSH
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Nagy Feró is beszállt a kegyelmi csatába: Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
Állítólag perrel fenyegetett meg Mészáros egy ellenzéki képviselőt - valami olyasmire bukkant itthon amit Ausztriában már betiltottak
Újabb háború jön! - Nem akármit állít Magyar Péter Kocsis Mátéról
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák