NE!
WS
            

Varga Judit kiborult mert azzal vádolták, hogy elfutott a kérdések elől - elárulta mi is történt

– A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt. És ugyebár nincs hálózat… Dehogy! Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást. Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített nemzetközi hisztériakeltés újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak – kezdte szerdai Facebook-bejegyzését felháborodottan Varga Judit igazságügyminiszter.



A miniszterasszony ezután tovább folytatja kirohanását, amelyben arról beszél, hogy egyáltalán nem az történt, hogy nem mert válaszolni a kérdéseikre vagy hogy elmenekült.

– Értem én, hogy az ellenzéki oldalon folyó tragikomédiáról valahogy el kell terelni a figyelmet, de hol marad a korrektség? Miközben estére már csúcsra járt a hecckampány, addig áldozatsegítésről egy szót sem lehetett hallani az esti RTL híradóban. Ezek szerint a szakmai tudósítás csak álca lenne? Miért hallgat végig és rögzít valaki egy 30 perces előadást, vagy miért regisztrál egyáltalán valaki újságíróként egy szakmai konferenciára, ha arról aztán nem tudósít? Persze, értem én, nincsenek illúzióim a Soros-szervezetekkel kokettáló médiumokkal kapcsolatban. De ha már a balliberális médiának nem számít az áldozatsegítés ügye, akkor kérem legközelebb kerüljék a megalapozatlan hangulatkeltést a témával kapcsolatban, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a bűnügyi statisztikák évről-évre jobbak legyenek, a segítség pedig minden honfitársunkhoz eljusson. Ezekről az eredményekről számoltam be a keddi konferencián, de láthatóan az RTL Klub nem elkötelezett áldozatsegítés ügyében, inkább hisztériakeltéssel foglalkozik – írta Varga Judit.






Ilyen még nem volt - Közel 300 milliós kártérítési pert buktak Lázár Jánosék
04/15
Kemény dolgokat mondott Dobrev Klára Magyar Péterről
04/15
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség
04/15
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
04/15
Nem kéne annyit lopni - durva dolgokat üzentek az emberek a képviselőknek...
04/15
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építé...
04/15
Az év mutyija az ország egyik legszegényebb településén: Az óvodának járó pénzb...
04/15
Az utca emberét kérdezték, készpénz vagy bankkártya - megdöbbentő reakciók érkez...
04/15
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Varga Judit kiborult mert azzal vádolták, hogy elfutott a kérdések elől - elárulta mi is történt


– A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt. És ugyebár nincs hálózat… Dehogy! Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást. Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített nemzetközi hisztériakeltés újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak – kezdte szerdai Facebook-bejegyzését felháborodottan Varga Judit igazságügyminiszter.



A miniszterasszony ezután tovább folytatja kirohanását, amelyben arról beszél, hogy egyáltalán nem az történt, hogy nem mert válaszolni a kérdéseikre vagy hogy elmenekült.

– Értem én, hogy az ellenzéki oldalon folyó tragikomédiáról valahogy el kell terelni a figyelmet, de hol marad a korrektség? Miközben estére már csúcsra járt a hecckampány, addig áldozatsegítésről egy szót sem lehetett hallani az esti RTL híradóban. Ezek szerint a szakmai tudósítás csak álca lenne? Miért hallgat végig és rögzít valaki egy 30 perces előadást, vagy miért regisztrál egyáltalán valaki újságíróként egy szakmai konferenciára, ha arról aztán nem tudósít? Persze, értem én, nincsenek illúzióim a Soros-szervezetekkel kokettáló médiumokkal kapcsolatban. De ha már a balliberális médiának nem számít az áldozatsegítés ügye, akkor kérem legközelebb kerüljék a megalapozatlan hangulatkeltést a témával kapcsolatban, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a bűnügyi statisztikák évről-évre jobbak legyenek, a segítség pedig minden honfitársunkhoz eljusson. Ezekről az eredményekről számoltam be a keddi konferencián, de láthatóan az RTL Klub nem elkötelezett áldozatsegítés ügyében, inkább hisztériakeltéssel foglalkozik – írta Varga Judit.





Ilyen még nem volt - Közel 300 milliós kártérítési pert buktak Lázár Jánosék
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
Nem kéne annyit lopni - durva dolgokat üzentek az emberek a képviselőknek
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget
Az év mutyija az ország egyik legszegényebb településén: Az óvodának járó pénzből jutalom a polgármesternek
Az utca emberét kérdezték, készpénz vagy bankkártya - megdöbbentő reakciók érkeztek
Zsigó Róbert: visszaadtuk azt, amit Gyurcsányék egyszer már elvettek
Porcukor helyett véletlenül tisztítószert szórtak a gyerekek reggelijére egy magyar óvodában
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni
Orbán Viktor: Gyakran neveznek Vlagyimir Putyin kutyájának vagy trójai falónak...
Óriási botrány: a Schadl perben előkerült egy v.p. monogram is a pénzmozgások jegyzeteiben
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban
Több mint 200 Fülöp-szigeteki munkás jelent meg a magyarok egyik kedvenc üdülőjében - egy török vállalat foglalkoztatja őket
Tarol Magyar Péter: Két nap alatt közel 600 pályázó jelentkezett európa parlamenti képviselő-jelöltnek
Összebalhézott a gázszolgáltatóval, ezért akart robbantani egy mezőtúri lakos - elvágta a gázcsöveket
Belső vizsgálatot indított a rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt
Bezúzták a Fidesz-iroda ablakát, polgárőrök őrzik a környéket
Beindult a háború Hajdú Péter és az ismert youtuber között a Varga Judit interjú miatt
Váratlan: Újabb párt szimpatizál Magyar Péterrel: üdvözölik a jó oldalon
Autó, lakás, többmilliós fizetés – ezeket kapja Novák Katalin élete végéig - de ez még nem minden...
Kínos másodpercek: Prágában szóltak oda Orbánnak a kegyelmi botrány miatt
Óriási megtiszteltetés, Demjén Ferencet választották ki - 700 milliós támogatás érkezik
Újabb gigaberuházás jön az országba: 192 milliárd forintot ad támogatásként az Orbán kormány
Lakosságcsere: 5000 Fülöp-szigeteki vendégmunkás érkezett Magyarországra egyetlen év alatt
Közismert magyar vállalkozóra csaptak le: így foglalták le a luxus autókat
Luxus életet finanszíroztak maguknak a 25 milliárd forintnyi elcsalt pályázati pénzből - videón ahogy az ügyészség lecsapott rájuk
Kínos pillanat: Bécsben sétált Szijjártó, megkérdezték, nem fél-e a migránsoktól
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol
Nemzetközi botrány a V4-találkozón: Tusk és Fiala is kiabált Orbánnal
Kellemetlen: Kiszivárgott, hogyan győzködhették Orbánt Brüsszelben - szállodaszámlát akartak benyújtani a miniszterelnöknek
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón
Robbant a hír: Negyven ember kapott kegyelmet Novák Katalintól - közismert per vádlottjai is érintettek
Ha ezt Tóth Gabi meglátja: pikáns részleteket árult el a párja a múltjából, modellek, titkos tehcnikák.....
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja...
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe
Nagyító alatt a hatvanpusztai birodalom: minden kétharmad után szintet léptek a fejlesztések
A vég kezdete: Mérgező anyagot találtak a Salgóban egy akkuhulladékot kezelő cég telephelye mellett
Blikk: egy milliárdos exdiplomata zuhant le a kisrepülővel Magyarországon
Az akkori igazságügyi miniszter már Schadl-ügy kirobbanása előtt le akarta váltani Völner Pált, de Orbán ezt megakadályozta
Kinél bankolsz? - Az egyik hazai bank utalási korlátot vezet be, itt vannak a részletek

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews