NE!
WS
            

Ha meglátod Mészárosék mit építettek 4,8 milliárdból.... és miért járt a főtitkár egy balatoni luxusvillából dolgozni a nélkülöző gyerekek közé

A korábban állami tulajdonban lévő fonyódligeti gyerektáborban, aminek a felújítási tenderét Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége, a Fejér B.-Á.-L. Zrt. nyerte el 4,48 milliárd forintért, a szögesdróttal elkerített Balaton-parti területen rengeteg (akár akár százas nagyságrendben) kék és piros díszítésű, fehér jurtákat húztak fel – írta meg a Jobbik-közeli Alfahír, fotókat is közölve a táborról.

A Somogy Megyei Kormányhivatal egy hónapja közölte: „a korszerűtlen épületek megújulnak, a sátrakat jurták váltják fel, és programhelyszínek is létesülnek”, az „új helyszínek mind akadálymentesítettek lesznek, így még szélesebb körben nyújthat önfeledt szórakozást és kikapcsolódást a létesítmény, a kb. „800 férőhelyes jurtatáborban közösségi terek is szolgálják a pihenést és a szórakozást”.

Kormánypárti ígéretek alapján 2 éve meg kellett volna valósulnia a beruházásnak, de még ezen a nyáron sem adták át a területet. Két hónapja Jakab Péterék épp itt tartottak sajtótájékoztatót a késlekedő beruházásról, amikor egy munkagép kis híján elütötte. Jakabék közölték, hogy közúti veszélyeztetés bűntette miatt feljelentést tesznek. A Jobbik elnöke akkor azt mondta: a fonyódligeti Erzsébet-gyerektábornál Mészárosék évek óra égetik a milliárdokat, de a gyerekek helyett csak az ő életük lett jobb. Akkor még csak fémvázak álltak a helyszínen.

A lap emlékeztet, hogy az Erzsébet-program rászoruló gyerekek nyaraltatására indult 2012-ben, öt évre rá az Erzsébet Üzemeltető Kft. szerződéseiből kiderült, hogy több mint félmilliárd forintot költöttek 2014-től Mészáros Lőrinc cégeinél, amik így az állami táboroztatás legnagyobb beszállítóivá váltak. Ezeket a szerződéseket sokáig nem is akarták nyilvánosságra hozni, mondván, alapítványi pénzzel gazdálkodnak, így az már nem is közvagyon.

Végül kiderült az is, hogy az Erzsébet-táborok főtitkára, Hornyák Tibor egy napi 110 ezer forintba kerülő balatoni luxusvillából járt be dolgozni a nélkülöző gyerekek közé – írja az Alfahír.

Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
04/18
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai
04/18
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
04/18
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
04/18
Orbán meglépte - Már meg is jelent az alkotmánymódosítás - érdekes a szövege...
04/18
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nél...
04/18
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerek...
04/18
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte tito...
04/18
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Ha meglátod Mészárosék mit építettek 4,8 milliárdból.... és miért járt a főtitkár egy balatoni luxusvillából dolgozni a nélkülöző gyerekek közé


A korábban állami tulajdonban lévő fonyódligeti gyerektáborban, aminek a felújítási tenderét Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége, a Fejér B.-Á.-L. Zrt. nyerte el 4,48 milliárd forintért, a szögesdróttal elkerített Balaton-parti területen rengeteg (akár akár százas nagyságrendben) kék és piros díszítésű, fehér jurtákat húztak fel – írta meg a Jobbik-közeli Alfahír, fotókat is közölve a táborról.

A Somogy Megyei Kormányhivatal egy hónapja közölte: „a korszerűtlen épületek megújulnak, a sátrakat jurták váltják fel, és programhelyszínek is létesülnek”, az „új helyszínek mind akadálymentesítettek lesznek, így még szélesebb körben nyújthat önfeledt szórakozást és kikapcsolódást a létesítmény, a kb. „800 férőhelyes jurtatáborban közösségi terek is szolgálják a pihenést és a szórakozást”.

Kormánypárti ígéretek alapján 2 éve meg kellett volna valósulnia a beruházásnak, de még ezen a nyáron sem adták át a területet. Két hónapja Jakab Péterék épp itt tartottak sajtótájékoztatót a késlekedő beruházásról, amikor egy munkagép kis híján elütötte. Jakabék közölték, hogy közúti veszélyeztetés bűntette miatt feljelentést tesznek. A Jobbik elnöke akkor azt mondta: a fonyódligeti Erzsébet-gyerektábornál Mészárosék évek óra égetik a milliárdokat, de a gyerekek helyett csak az ő életük lett jobb. Akkor még csak fémvázak álltak a helyszínen.

A lap emlékeztet, hogy az Erzsébet-program rászoruló gyerekek nyaraltatására indult 2012-ben, öt évre rá az Erzsébet Üzemeltető Kft. szerződéseiből kiderült, hogy több mint félmilliárd forintot költöttek 2014-től Mészáros Lőrinc cégeinél, amik így az állami táboroztatás legnagyobb beszállítóivá váltak. Ezeket a szerződéseket sokáig nem is akarták nyilvánosságra hozni, mondván, alapítványi pénzzel gazdálkodnak, így az már nem is közvagyon.

Végül kiderült az is, hogy az Erzsébet-táborok főtitkára, Hornyák Tibor egy napi 110 ezer forintba kerülő balatoni luxusvillából járt be dolgozni a nélkülöző gyerekek közé – írja az Alfahír.
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Orbán meglépte - Már meg is jelent az alkotmánymódosítás - érdekes a szövege
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Újabb támadás Magyar Péter ellen: nem akármilyen plakátra került fel
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga
Nyilvánosságra hozták egy záródokumentum részleteit titokban felvizezték Orbánék tervét?
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista!
Ezek után senki sem fogja bántani Tóth Gabit - itt a kendőzetlen igazság Magyarország legismertebb énekesnőjéről
Előkerült videó - Álló tapssal fogadták Bayer Zsoltot - Népszerűbb mint valaha
Óriásit lép a magyarok kedvenc áruháza - sokan meglepődnek majd
Az USA készültségben: Bombatámadással fenyegették meg a Donald Trump perében eljáró bírót
Tóth Gabi plasztikai műtétéről beszél az egész magyar sajtó - durva dologra szánta el magát
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja
Nem viccel: Tárgyalása után, a bíróság előtt írt át egy Orbán plakátot a jogvédő aktivista
Óriási pénzmozgás az MVM-nél: milliárdos értékben kötött szerződéseket NER-közeli cégekkel és személyekkel
Jelentkezzen a tulaj! - Magyar politikusok sétáltak az utcán, és rengeteg pénzt találtak a járdán
Megfagyott a levegő Győrben, súlyos baleset történt a Cirkuszban
Nem akármire bukkantak: Szűk helyre bekerített nagyvadakra vadászhatnak Mészáros Lőrinc vadaskertjének vendégei
Mindent is: Mészáros Lőrinc építheti 33 milliárdért a Közszolgálati Egyetem új campusát
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz!
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére
Rogán bizalmasának fiai épp most szereztek egy gyanúsan hizlalt, 1,5 milliárd forintos céget
Ismét megszentelték Orbán Viktor munkahelyét - mutatjuk a képeket, ilyet nem látni minden nap!
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!!
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a technikájuk
Németh Szilárd az eddigi legkeményebb támadást kapta: azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki
Most jön a feketeleves - Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, ilyen még nem volt
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol
Ismét drágul a a magánegészségügy - ezt már csak kevesen fogják tudni megfizetni
Megtehetik? A kormány állítólag különválasztaná a pénzes és a szegény gyerekek tanárainak képzését

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews