NE!
WS
            

Előkerült két szerződés a kínai rendőrökről - a Belügyminisztérium kötötte a Kínai Népköztársasággal,

Nem egy, hanem két szerződést is kötött a Belügyminisztérium a Kínai Népköztársasággal, a kínai rendőrök járőrözése csak a kisebb baj – részletezte Facebook posztjában Hadházy Ákos független képviselő.


A politikus közösségi oldalán megosztott bejegyzését, amely a kínai rendőrök járőrözéséről szól, azzal kezdte, már az nehézségekbe ütközött, hogy belenézzen az erről szóló szerződésbe, aminek jegyzetelésére sem kapott először lehetőséget.

Hadházy Ákos megjegyezte: itthon voltak olyan félelmek ezzel kapcsolatban, hogy a kínai kommunista párt totális megfigyelésre alkalmas arcfelismerő kamerarendszerek átvételét jelenti, ahogy Szerbiában valami hasonló történt, de a kormány korábban leszögezte, hogy csak a turistás helyek biztosításába és a tolmácsolásba segítenek be a kínai szervek. Mint kiderült, két megállapodásról van szó.


„Az egyik egyezmény korrektnek és ártalmatlannak tűnik, a kínai rendőrök csak fegyvertelenül, a magyar parancsnokság alatt és a magyarokkal járőrözve, elsősorban tolmácsként járőrözhetnek. A rendőrök kosztot, kvártélyt tőlünk kapnak, de a biztosításukat, egészségügyi ellátásukat ők fizetik. Ha valaki rendetlenül viselkedik, hazaküldhetjük”– részletezte.

Majd azzal folytatta: a második egyezmény címe a „Rendészeti Biztonsági Megállapodás”, ami szerint a rendészeti együttműködés folytatására, erősítésére és fejleszésére törekszenek elsősorban a közrend és közbiztonság fenntartásában, a szakképzés, terrorizmus és kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem.

A legjobb gyakorlatok cseréjére vonatkozó megállapodást a képviselő úgy értelmezi, hogy a kamerák beüzemelésében is közreműködhetnek, továbbá a közös projektekben és programokban, munkalátogatások, képzések, közös események, például konferenciák szervezésében, illetve a szakértők és vezető beosztású szakértők cseréjében, mindezt a szöveg szerint a hazai jogszabályokkal összhangban tehetik meg.

„A »felek megerősítik az együttműködést« az építési övezetek (a kelebiai vasút) biztonsága védelmében, a tengerentúli érdekek védelme érdekében és a magyar és kínai vállalatok, projektek és alkalmazottak biztonságának garantálása érdekében”– idézi a dokumentumban foglaltakat Hadházy Ákos, aki úgy véli: azért nem nemzetközi szerződésnek nevezik a megállapodást, hogy ne kelljen ezt a magyar parlamenttel ratifikálni, illetve rendeletbe foglalva nyilvánosságra hozni. A képviselő szerint ez határozottan szembemegy a kormány szuverenitásvédelmi politikájával.

nyitókép illusztráció forrás google

Megdöbbentő lépésre szánta el magát az MVM mert beszakadt a magyar gázfogyasztás
05/06
Az eddigi legdurvább üzenetet nyilvánosan kapta Polt Péter: -Kérem menjen a jó büdös p***ba!-
05/06
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
05/06
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg
05/06
Deutsch Tamás szerint brutális győzelmet fog aratni a Fidesz és méghozzá Magyar Pét...
05/06
Közel 600 millió adófizetői forint ment el a képen látható izére....... Döbbenet...
05/06
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üz...
05/06
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot...
05/06
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Előkerült két szerződés a kínai rendőrökről - a Belügyminisztérium kötötte a Kínai Népköztársasággal,


Nem egy, hanem két szerződést is kötött a Belügyminisztérium a Kínai Népköztársasággal, a kínai rendőrök járőrözése csak a kisebb baj – részletezte Facebook posztjában Hadházy Ákos független képviselő.


A politikus közösségi oldalán megosztott bejegyzését, amely a kínai rendőrök járőrözéséről szól, azzal kezdte, már az nehézségekbe ütközött, hogy belenézzen az erről szóló szerződésbe, aminek jegyzetelésére sem kapott először lehetőséget.

Hadházy Ákos megjegyezte: itthon voltak olyan félelmek ezzel kapcsolatban, hogy a kínai kommunista párt totális megfigyelésre alkalmas arcfelismerő kamerarendszerek átvételét jelenti, ahogy Szerbiában valami hasonló történt, de a kormány korábban leszögezte, hogy csak a turistás helyek biztosításába és a tolmácsolásba segítenek be a kínai szervek. Mint kiderült, két megállapodásról van szó.


„Az egyik egyezmény korrektnek és ártalmatlannak tűnik, a kínai rendőrök csak fegyvertelenül, a magyar parancsnokság alatt és a magyarokkal járőrözve, elsősorban tolmácsként járőrözhetnek. A rendőrök kosztot, kvártélyt tőlünk kapnak, de a biztosításukat, egészségügyi ellátásukat ők fizetik. Ha valaki rendetlenül viselkedik, hazaküldhetjük”– részletezte.

Majd azzal folytatta: a második egyezmény címe a „Rendészeti Biztonsági Megállapodás”, ami szerint a rendészeti együttműködés folytatására, erősítésére és fejleszésére törekszenek elsősorban a közrend és közbiztonság fenntartásában, a szakképzés, terrorizmus és kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem.

A legjobb gyakorlatok cseréjére vonatkozó megállapodást a képviselő úgy értelmezi, hogy a kamerák beüzemelésében is közreműködhetnek, továbbá a közös projektekben és programokban, munkalátogatások, képzések, közös események, például konferenciák szervezésében, illetve a szakértők és vezető beosztású szakértők cseréjében, mindezt a szöveg szerint a hazai jogszabályokkal összhangban tehetik meg.

„A »felek megerősítik az együttműködést« az építési övezetek (a kelebiai vasút) biztonsága védelmében, a tengerentúli érdekek védelme érdekében és a magyar és kínai vállalatok, projektek és alkalmazottak biztonságának garantálása érdekében”– idézi a dokumentumban foglaltakat Hadházy Ákos, aki úgy véli: azért nem nemzetközi szerződésnek nevezik a megállapodást, hogy ne kelljen ezt a magyar parlamenttel ratifikálni, illetve rendeletbe foglalva nyilvánosságra hozni. A képviselő szerint ez határozottan szembemegy a kormány szuverenitásvédelmi politikájával.

nyitókép illusztráció forrás google
Megdöbbentő lépésre szánta el magát az MVM mert beszakadt a magyar gázfogyasztás
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg
Deutsch Tamás szerint brutális győzelmet fog aratni a Fidesz és méghozzá Magyar Péter miatt
Közel 600 millió adófizetői forint ment el a képen látható izére....... Döbbenet amit a helyszínen találtak
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot
Újabb képek jöttek: Orbán Gáspár megbújt egy oszlop mögött Csádban
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra
Gyorsan eltüntette a kormány a céget, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel
Kitört a Győzike botrány: ügyvédi felszólítást küldött az RTL-nek, meg is osztotta
Gödi akkugyár: 88 tonnányi magzatkárosító oldószer a levegőben, nehézfémek a dolgozók szervezetében
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna
Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön
85 milliós Ferrarival fotózták le a TV2 sztárját - két nap alatt 110 ezer forintért tankolt bele
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele
Becsapták Orbánt? - Megnyitották, aztán gyorsan el is zárták a brüsszeli pénzcsapokat
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk
Deutsch Tamás megint leszólta Magyar Pétert - nem fogta vissza magát
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség
Meghekkelték Orbán nemzeti konzultációját - közel négyszázezer ív érintett
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók
Magyar Péter: ismét borított: Nem hiszem, hogy olyan hülyének tűnök, hogy pont én....
Érdekes írással jelentkezett Novák Katalin férje - szerinte „az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került”
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad
Deutsch testvére az utolsó munkanapján kötött egy több száz milliós szerződést - A rendőrség ejtette az ügyet de a bíróság lépett...
Rágalmazási pert indított Bayer Zsolt felesége - nem akármivel vádolták meg, már meg is van a bírósági döntés
Menczer Tamás teljesen kiakadt: Ezeknek elment a józan eszük
Durvul a kampány? - Szentkirályi Alexandra talált egy beruházást, többen megszólaltak az ügyben
Magyar Péter elárulta, börtönbe küldené-e Orbán Viktort - kemény interjút adott egy külföldi lapnak
Orbán bukása? - Szinte valamennyi nagy nemzetközi hírügynökség beszámolt a Magyar Péter jelenségről
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
800 milliárdos vagyont kezelő cég többségi tulajdonosa lett Tiborcz István
Robbant a hír: Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai - az ok elképesztő
24 órás védelmet kap Magyar Péter! - egyre több a fenyegetés?
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews