NE!
WS
            

Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön

Magyar Péter szerint összeférhetetlen Windisch László és Varga Judit viszonya

Márciusban a 444 írta meg, hogy Varga Judit volt igazságügyi minisztert Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével bizalmas helyzetben, kéz a kézben fotózták le a W Budapest ötcsillagos szálloda bárjában.


A kapcsolatról Varga volt férje, Magyar Péter is tudott. A Válasz Online-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban bővebben mesélt arról, hogy szerinte Varga a Windisch-sel való viszonya miatt mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról 2023 júliusában. „A magánéleti kapcsolata volt az oka. Új kapcsolata, ami – tudomásom szerint és mások tudomása szerint is – akkor már fennállt, teljességgel összeférhetetlen volt a kormányzati pozíciójával” – mondta Magyar.„Zárójelben jegyzem meg: utána is összeférhetetlen volt, mert ha valaki elolvassa az Állami Számvevőszékről szóló törvényt, akkor nyilvánvaló politikai és jogi nonszensz, hogy egy Fidesz EP-listavezetője együtt él – titokban – az Állami Számvevőszék elnökével.Aki egyébként az Országgyűléstől kapja a felhatalmazását, és ellenőrzi az Országgyűlést meg a pártokat.”

A kapcsolat komoly összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel, az Állami Számvevőszék ellenőrzi ugyanis a pártok pénzügyi működését és a kampányköltségeket is. A szervezet saját etikai kódexe kitér az elfogulatlanság fontosságára, azon belül a személyes érintettség és az érzelmek szerepére.

Arról, hogy az ÁSZ milyen óriásbüntetésekkel sújtotta az ellenzéket, miközben nem vizsgálta a Megafon vagy a CÖF közéleti tevékenységét, és mennyire meglepte az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságát az, amilyen - leginkább politikai nyilatkozatoknak tekinthető - válaszokat kapott Windisch Lászlótól


Kínai nyelvű, fideszesnek látszó plakátok tűntek fel az utcákon
05/07
Hivatalos: nem akármelyik hatóság felett vette át a hatalmat Müller Cecília
05/07
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia
05/07
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult
05/07
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai ...
05/07
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak...
05/07
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya,...
05/07
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguá...
05/07
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön


Magyar Péter szerint összeférhetetlen Windisch László és Varga Judit viszonya

Márciusban a 444 írta meg, hogy Varga Judit volt igazságügyi minisztert Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével bizalmas helyzetben, kéz a kézben fotózták le a W Budapest ötcsillagos szálloda bárjában.


A kapcsolatról Varga volt férje, Magyar Péter is tudott. A Válasz Online-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban bővebben mesélt arról, hogy szerinte Varga a Windisch-sel való viszonya miatt mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról 2023 júliusában. „A magánéleti kapcsolata volt az oka. Új kapcsolata, ami – tudomásom szerint és mások tudomása szerint is – akkor már fennállt, teljességgel összeférhetetlen volt a kormányzati pozíciójával” – mondta Magyar.„Zárójelben jegyzem meg: utána is összeférhetetlen volt, mert ha valaki elolvassa az Állami Számvevőszékről szóló törvényt, akkor nyilvánvaló politikai és jogi nonszensz, hogy egy Fidesz EP-listavezetője együtt él – titokban – az Állami Számvevőszék elnökével.Aki egyébként az Országgyűléstől kapja a felhatalmazását, és ellenőrzi az Országgyűlést meg a pártokat.”

A kapcsolat komoly összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel, az Állami Számvevőszék ellenőrzi ugyanis a pártok pénzügyi működését és a kampányköltségeket is. A szervezet saját etikai kódexe kitér az elfogulatlanság fontosságára, azon belül a személyes érintettség és az érzelmek szerepére.

Arról, hogy az ÁSZ milyen óriásbüntetésekkel sújtotta az ellenzéket, miközben nem vizsgálta a Megafon vagy a CÖF közéleti tevékenységét, és mennyire meglepte az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságát az, amilyen - leginkább politikai nyilatkozatoknak tekinthető - válaszokat kapott Windisch Lászlótól

Kínai nyelvű, fideszesnek látszó plakátok tűntek fel az utcákon
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya, hogy mire, az rejtély.
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába
Bajban a magyar focilegenda? - A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó céggel szemben
Kiderült milyen eredménnyel zárult Várkonyi Andrea IQ-tesztje - megdöbbentő eredmény
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá?
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e
Újabb piacra lépett Mészáros Lőrinc: Te is az ügyfele lehetsz, egymillió háztartással akarnak szerződni
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
Egy este alatt átalakították a titkosszolgálatok ellenőrzését Rogánék
Hátborzongató fideszes javaslat került elő: az egyházi személyeknek nem kell majd jelenteniük...
Előkerült egy amerikai kormányzati jelentés: Schadl mellett Tiborcz István is rajta van
Ilyen is csak itthon történhet: a csalásért elítélt fideszes polgármester rendőröknek ad át kitüntetést
Kiderült hova költözne Varga Judit és hogy a helynek mi köze Magyar Péterhez
Megdöbbentő lépésre szánta el magát az MVM mert beszakadt a magyar gázfogyasztás
Az eddigi legdurvább üzenetet nyilvánosan kapta Polt Péter: -Kérem menjen a jó büdös p***ba!-
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg
Deutsch Tamás szerint brutális győzelmet fog aratni a Fidesz és méghozzá Magyar Péter miatt
Közel 600 millió adófizetői forint ment el a képen látható izére....... Döbbenet amit a helyszínen találtak
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot
Újabb képek jöttek: Orbán Gáspár megbújt egy oszlop mögött Csádban
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra
Gyorsan eltüntette a kormány a céget, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel
Kitört a Győzike botrány: ügyvédi felszólítást küldött az RTL-nek, meg is osztotta
Gödi akkugyár: 88 tonnányi magzatkárosító oldószer a levegőben, nehézfémek a dolgozók szervezetében
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna
Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön
85 milliós Ferrarival fotózták le a TV2 sztárját - két nap alatt 110 ezer forintért tankolt bele
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele
Becsapták Orbánt? - Megnyitották, aztán gyorsan el is zárták a brüsszeli pénzcsapokat
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews