TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. június 16. vasárnap, Jusztin
Felkavaró videó a mozsgói szociális otthonról, ahogy kínozzák az ápolók a betegeket!
Nyilvánosságra hozták a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazásokról szóló videókat. Az RTL Klub Házon kívül című műsorában mutatták be azokat a felvételeket, amelyeken az otthon lakóit üti és szidalmazza két gondozó.

A műsor megszólaltatta azt a nőt, az otthon egykori dolgozóját, aki a felvételeket készítette. Azért rögzítette a történteket, hogy bizonyítsa a bántalmazásokat. A felvételeket a TASZ-hoz juttatta el. A jogvédők azonnal panaszt tettek az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, bejelentésük nyomán indult vizsgálat, amely megerősítette a bántalmazás tényét, bár bizonyítani nem tudta.

Az intézmény volt dolgozója szerint rendszeresek voltak az ilyen esetek, amelyekről több dolgozó is tudott, mégsem tettek semmi. Ő viszont képtelen volt tétlenül nézni, mi történik, ezért rögzítette a megdöbbentő jeleneteket.

Az egyik felvételen a gondozó azért üti meg többször is és szidalmazza az ágyában fekvő, mentális fogyatékossággal élő fiatal férfit, az otthon egyik lakóját, mert rossz helyre tette a ruháját. A nő megkérdezte a gondozót, hogy mit csinált, ő azt felelte, hogy csak egy légy volt ott. A nő nem tudta kollégáját számon kérni, mert elmondása szerint a gondozó egy agresszív férfi volt. A fiatal férfi pedig nem tudta elmondani, mi történt, mert nem tud beszélni.

Egy másik felvétel szerint egy női gondozó egy Down-szindrómás fiút ütött és szidalmazott fürdetés közben. Mindezt azért, mert azt mondta a fiúnak, hogy dobja a földre a szivacsot, amivel őt fürdette, a fiú pedig ezt nem értette. Eközben egy másik gondozott nő várakozott meztelenül fürdetésre.

Más felvételen pedig a gondozottak bántalmazásáról beszéltek az alkalmazottak.



Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára először sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelentést tett valótlan állítások miatt, és megkérdőjelezte a felvételek létezését. A TASZ kapcsán pedig sorosista szervezetet emlegetett. Pár nappal később újabb sajtótájékoztatón jelentette be, hogy eljutottak hozzá a felvételek, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat. A műsorban azt mondta, hogy

belső vizsgálatot rendelt el az intézményben, ami néhány nap alatt lezárult. A felvételeken szereplő két dolgozót kirúgták, de rajtuk kívül más felelőst nem találtak.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Forrás: 168Óra
Odaadóan meg fogja hálálni Cézár, ha végre eljön érte az álomgazdi!

Példaértékű: 3 tanítónő virág helyett menhelyi állatok támogatását kérte pedagógusnapra!

Megszólalt a Hableány kapitányának lánya: Fantasztikus apa és hajós volt... (videó)

Recept: Finom, gyors, könnyű, nyári sütemény. Bármilyen gyümölccsel tökéletes

Élő szobrot játszik gazdijával a tehetséges kiskutya! (videó)

Cuki videó: Új otthonra lelt a fészekből kiesett kéthetes kisgólya!

Megszólalt új házasságáról Demcsák Zsuzsa!

Halott újszülöttet találtak egy vállalat mosdójában!

Segíts egy megosztással: Ezt a cicát keresik Rákoscsabán!

Odaadóan meg fogja hálálni Cézár, ha végre eljön érte az álomgazdi!
Példaértékű: 3 tanítónő virág helyett menhelyi állatok támogatását kérte pedagógusnapra!
Megszólalt a Hableány kapitányának lánya: Fantasztikus apa és hajós volt... (videó)
Recept: Finom, gyors, könnyű, nyári sütemény. Bármilyen gyümölccsel tökéletes
Élő szobrot játszik gazdijával a tehetséges kiskutya! (videó)
Cuki videó: Új otthonra lelt a fészekből kiesett kéthetes kisgólya!
Megszólalt új házasságáról Demcsák Zsuzsa!
Halott újszülöttet találtak egy vállalat mosdójában!
Segíts egy megosztással: Ezt a cicát keresik Rákoscsabán!
Keksz kutyus előrejelzi a hat éves kislány vércukorszint ingadozását!
Meghalt a kislány, akit 16 órára a forró autóban felejtettek a szülei!
Recept: Nem kell sütni, összesen 20 percet dolgozol vele és behűtve isteni finom!
Jó hír: Kanada betiltja a bálnák és delfinek fogságban tartását!
Amputálni kellett a cica lábacskáit, de most újra tud járni! (videó)
Letették a 15 milliós óvadékot: Kiengedték az előzetesből az ukrán hajóskapitányt!
Kikészült a NAV-döntéstől Gáspár Győző: Elárverezik a család ékszereit!
Segíts egy megosztással: Ez a tündéri 2 hónapos kiscica az Illatos úton várja szerető gazdiját!
Jó ha tudod: Ha mi idegeskedünk, a kutyánk is stresszel!
Recept: Hogy lehet valami ennyire finom? Egy tuti süti délutánra!
Kenyérrel ölte meg 2 éves gyermekét, mert játszott az étellel!
Ezt soha ne tedd! Medvét etet a felelőtlen autós Erdélyben! (videó)
Cuki videó: Minden reggel gitározással kelti gazdáját a cica!
Hableány-tragédia: anyja ölelő karjaiban találták meg a búvárok a hatéves kislányt!
Lek*rvázták Vajna Timit a nyílt utcán!
Ne vásárolj, fogadj örökbe! S.O.S. Teltház van a kunszentmártoni telepen! Kérjük segíts egy megosztással!
Hős cica mentette meg az egyedül hagyott kisbaba életét!
Recept: Egy régi klasszikus! Gyorsan megvan és nagyon finom!
Egyik kisbabáját kidobta az ötödikről, a másikat megfojtotta az elmebeteg nő!
Ismerd meg Ricket a törpesünit, aki a mosolyával hódit az interneten! (fotó)
Több mint 4400 hüllőt mentettek meg: Nemzetközi állatcsempész hálózatot számolt fel az Europol!
Úgy tűnik, hogy Demcsák Zsuzsa már megint részegen vezetett, elvitték a rendőrök!
Ceglédi tragédia: Halálra gázolta a 18 éves lányt a száguldozó BMW-s!
Segíts egy megosztással: Jutalom jár Nyomi megtalálójának!
Bolyhos kisbölények születtek a Nyíregyházi Állatparkban!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Mindenkit sokkolt Demcsák Zsuzsa esküvője!
Segíts egy megosztással: Ez a gyönyörű cica az Illatos úton várja szerető gazdáját!
Öt kis gólya lett árva Mályiban, nézd meg hogyan élnek most új apukájukkal! (videó)
Döbbenetes, miért gyilkolta meg a gyermekét egy kegyetlen férfi!
Recept: Ez a krém isteni, mostantól a tortákat is ezzel töltöm!
Halált megvető bátorsággal próbált meg átkelni a Wesselényi utcán ez a hatalmas sikló!
(videó)
Követendő példa: Negyven kutyát mentett ki az árvízből apa és fia!
Friss! Meghalt a börtönben Szita Bence másik gyilkosa is!
Sokkoló hír: 2050-re befellegzhet az emberi civilizációnak!
Ez a gyönyörű kutya az Illatos úton csak arra vár, hogy végre valaki hazavigye!
Cuki videó: Mutatjuk a világ első korcsolyázó kutyusát!
Súlyos agykárosodást szenvedett a kisbaba, akit a halott anyjából vágott ki a gyilkos nő!
Recept: Ez a reszelt túrós világbajnok! Ha nem hiszed, teszteld le!
Nem mindennapi videó: Eszméletlennek tettette magát a kutya, hogy gazdája bemutathassa rajta az újraélesztést!
Simogass, etess bárányt, emut, tehenet, mangalicát a kosdi birtokon!
Képtelen volt elviselni a 17 éves lány, hogy megerőszakolták, inkább az eutanáziát választotta!
Pécsi Ildikó: Az unokám ne jöjjön a közelembe!
Somának eddig sajnos nem sok jóban volt része! Segíts neki egy megosztással szerető gazdit találni!
Cuki videó: Megjelentek a rögbipályán a vízilovak és elkezdtek legelészni!
Nem tetszett neki, ahogy ránéz a 11 éves kislánya, 70-szer szúrta meg késsel!
Recept: Ha gyorsan sütnél valami finomat!
A reggeli csúcsforgalomban mentettek vadkacsákat a kolozsvári rendőrök! (videó)
Sürgősségi ellátás a négylábúaknak: Percek alatt kórházba juttatja a sérült állatokat az állatmentő! (videó)
Futónő támadója: Meg akartam erőszakolni...
Gömbvillámtól táltosodott meg Pataky Attila!
Szegény Ladynek hatalmas emlődaganata van! Ha mással nem is, egy megosztással segíts neki!
Symba, a magyar csodakutya újra a világ legjobbjai között!
Borzalom: Betört a hullaházba és két halottat megerőszakolt!
Recept: Szuper omlós almás pite a nagyi receptje szerint készítve!
Kutyát választottak polgármesternek a kisvárosban!
Itt a bizonyíték arra, hogy a gazdik és a kutyáik tényleg hasonlítanak egymásra!
Pataky Attila már a szellemvilágnak is parancsol!
Horror: Emberi maradványokkal teli babakocsit tologatott egy házaspár!
Segíts egy megosztással megtalálni Somát! Eltűnt Újpesten, a szerdai viharban!
Cuki fotók: Az idősek otthona lakóit kérték meg az állatmentők, hogy kiscicákat gondozzanak!
Katasztrófa a Dunán: A vihar hangja sem tudta elnyomni a hangos sikolyokat!
Recept: Kb 10 perc alatt összekevered, a többit a sütő végzi.
Cukiság: Rózsaszín fülű, foltos törpemalacok születtek Debrecenben!
Szomorú hír érkezett: Elpusztult Leo, a Kedvencek temetője sztárja!
Borzalom: Négy éves kislányát kényszerítette szexre a nő!
Katasztrófa a Dunán: Megszólalt a Hableányt elsüllyesztő szállodahajó kapitánya!
Minden megosztás számít! Elveszett Rozsdi a Pólus Centernél!

thenews.hu
Cuki videó: Addig üldözte a kóbor kutyus a buszt, míg a sofőr örökbe fogadta!
Egy nyugalmazott rendőr tudja, hova rejthették VV Fanni holttestét!
Recept: Félórás csodasüti! Mosogatással együtt is megvan 35 perc alatt!
Az autó hátsó ülésén adott életet kiskutyáinak a mentett kutyus! (fotó)
Cuki fotók: Ellenállhatatlan, ahogy a két cica összebújva nézi az esőt!
Megrázó: Osztálytársa előtt halt szörnyet a gyönyörű tini Cegléden!
Katasztrófa a Dunán: Itt a videó a halálos ütközésről!
Segíts Lilinek egy megosztással! Álomgazdiját keresi!
Nagy volt a mókával a Nyíregyházi Állatparkban: Játékokat kaptak az állatkák!
Pataky Attila azt állítja, hogy ő űzte el az esőt a hétvégén!
Recept: Puha, omlós, nem túl édes, de nagyon finom! Próbáld ki Te is!
Gyász: Elpusztult Malajzia utolsó hím rinocérosza!
Szavazni mentek, hazafelé, árva őzgidát mentett apa és lánya! (videó)
Bezárta egy szobába, éhenhalt a 3 éves kislány, mert az anyja lelépett egy hétre bulizni!
Ezért kellett meghalnia a fiamnak - Terhes kismamát és kisfiút is megölt az ámokfutó autós!
Egy újabb kisöreg, akit elhagyott a "kedves" gazdája! Segítsünk neki otthont találni!
Kóbor kutya mentette meg az életét egy sérült túrázónak! (fotók, videó)
Holtan találták meg a 3 éves kislányt, akit egy fához állított az apja büntetésből hajnalban!
Recept: Készítettél már túrós zserbót? Ha még nem, akkor ideje kipróbálni!
Szívszorító videó: Minden nap a tanterme előtt várja elhunyt tanár barátját a kutya!
Méheknek nyitott miniatűr éttermet a McDonald's! (videó)
Hoppá! Nézd, kivel melegedett össze Vajna Tímea! (fotó)
Rejtélyes holttestek Szegeden!
Segíts egy megosztással szerető gazdit találni Verának!
Figyelem! Ingyenes nősténymacska-ivartalanítás pesterzsébeti lakosoknak!
18+ Videó: Alvó hajléktalanokat gyújtottak fel egy híd alatt!
Recept: Házi Bounty 3 hozzávalóból!
Ez a kis cukiság született a Szegedi Vadasparkban! (fotók)
Bajba jutott kutyust mentettek a fehérvári tűzoltók!
Képtelen feldolgozni Andy halálát Timi!
Megtalálták az eltűnt autószerelő holttestét! Ezért gyilkolták meg!
Egy erdő szélén találták Luckyt! Segíts neki egy megosztással szerető gazdihoz jutni!
Elvesztette hátsó lábait, kerekesszéket kapott a kis tatu! (videó)
Rejtélyes eltűnések: Ismerhette egymást a két vállalkozó?

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Kérlek segíts egy megosztással: Fuvarra van szüksége ennek a szépséges kutyusnak!
A legnagyobb nyugalommal sétálgatott egy hód Pannonhalma főterén! (videó)
Recept: Olcsó és nagyon finom! Tejfölös-pudingos szelet!
Durva dolgok történtek a TV2 tegnapi adása alatt, mentőt kellett hívni az egyik dolgozóhoz! (videó)
Új otthont építettek maguknak a kengyeli gólyák, miután baglyok foglalták el a fészküket! (videó)
Sztár lett az interneten Laura, a ku­tyá­kat mentő ma­gyar kis­lány!
Bűnösnek vallotta magát Berki Krisztián!
Újabb sokkoló részletek: Kiderült, mivel csapta be gyilkosa a Sólyon megölt kislányt!
Ivartalan, nyugodt, idősebb cica hölgy gazdit keres!
Szegedi Vadaspark: Liszt Ferenc frizurás kismajom született!
Recept: Kókuszos álom alig 10 perc alatt!
Milliárdos csalás: Börtönt kérnek Berki Krisztiánra!
Szlovákiában kóborolt az eltűnt maglódi vállalkozó vizslája!
Példaértékű: Otthagyta jól fizető munkáját, hogy sérült kecskéken segíthessen!
Brutális támadás: Átszúrták egy férfi arcát Miskolcon! (videó)
Karóval vertek félholtra egy embert a Nyugatinál!
Segíts egy megosztással: Kis tacsi szerető gazdit keres!
Kiskacsák születtek egy óbudai cég udvarán!
Recept: 10 perc munka, 15 perc sütés és 2 perc alatt el is fogy!
Brutális támadás az Örs vezér téren: Rugdosták, kulcscsomóval ütötték a 16 éves lány! (videó)
Gyász: Elhunyt az internet kedvenc macskája!
Ilyen kis cukiságokkal találkozhatnak a gyerekek a Győri Állatkertben!
Akkora adósságot halmozott fel a nő, hogy azt 2977-ig kellene törlesztenie!
Horror Tóalmáson: Saját anyját ölte meg a tini, a holttest mellett babacsontok is voltak!
Kedves Állatbarátok! Az Ugatlak Alapítvány picikéinek segítségre van szüksége!
Felháborító: Hagyott elpusztulni öt gólyafiókát a nemzeti park!
Tragédia: 7 éves kisfiút gyilkoltak meg! (videó)
Recept: Így lesz tökéletes a piskóta sütőpor nélkül is!
Íme a történelem leghíresebb középkori macska lábnyoma!
Cuki fotók: Autószerelőnek hiszi magát a kakas!
Megrázó felvétel: Lelökte a buszról a járókeretes bácsit egy feldühödött nő!
Vérfagyasztó videó: Centiken múlt két gyerek élete Kecskeméten! (videó)
Minden megosztás számít: Gazdit keres Römi, ez a fiatal, szeretetre vágyó kutyus!
Téves diagnózis miatt pokoli kínok között halt meg pár nap alatt a 2 éves Máté!
Online sztár lett a Princess, a csivava! (fotók)
Recept: Így készíts almás pitét fél óra alatt!
Megdöbbentő videó: A hajánál fogva húzta a betonon, ütötte, rugdosta a terhes nőt!
6 és fél év után végre gazdisodott a hányatott sorsú kutyus!
Jó hír: Megmenekültek a román cirkuszból mentett oroszlánok!
Több mint 6 percig fuldoklott a 7 éves Vince a medencében, még az úszómester sem segített!
Holttest a Nyugatinál!
Vecsésről lopták el Zarát! Kérlek segíts egy megosztással megtalálni!

thenews.hu