TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. augusztus 18. vasárnap, Ilona
Rákos betegnek nevezték Tóth Gabit!
Sokkoló volt az egyik komment Tóth Gabi oldalán.

Az énekesnőt a közösségi oldalán időnként a rövid haja miatt támadják, ám most nem hagyta szó nélkül, hiszen van, amit nem kell eltűrni, legfőképp akkor, amikor rákban szenvedő embertársainkat bántalmazzák.

– Az elmúlt 15 évben megedződtem. Nagyon sok rosszindulatú kommentet kap minden közéleti szereplő. Sok frusztráció és düh van az emberekben! A rövid hajam miatt most is sokan írnak olyat, hogy a hosszú sokkal jobban állt, ez nem nőies. Azt gondolom, egyrészt senkinek nem feladata, hogy ezt eldöntse, másrészt nincs is joga megmondani, hogy nekem mi áll jól, illetve, hogy hogyan érezzem jól magam! Néhány komment viszont minden határon túlment – kezdte lapunknak az énekesnő, aki az egyiket ki is emelte, amelyre videóban is reagált.

Ez is érdekelheti: Tóth Vera bugyira vetkőzve mutatta meg a hasát (fotó)!


– Egy nő írt az egyik képem alá, hogy úgy nézek ki, mint egy rákos beteg, csak a kendő hiányzik a fejemről. Azt gondoltam, erre reagálnom kell, így elmondtam, hogy ez megengedhetetlen. Hogy veszi a bátorságot, hogy ilyet írjon? Nem gondol abba bele, hogy ezzel hány olyan érintett embertársunkat bánt meg, aki rákkal küzd, vagy kemoterápiás kezelésen vesz részt, élete legnehezebb félelmeivel kell szembenéznie neki és a hozzátartozóinak – fakadt ki Gabi, akinek felháborodása célt is ért.

– Valószínűleg érezte, hogy túl messzire ment, később törölte a kommentet, majd priváttá tette a profilját. Remélem, egy kicsit magába néz, ahogyan az a 10-15 ember is, akinek tetszett a megjegyzése – tette hozzá az énekesnő.

Tóth Gabi ezzel megvédte az embertársait is a felelőtlen kommentelőktől, ugyanis maga is gyakran szembesül azzal, hogy a közösségi média hogyan mérgezi meg sokak gondolkodását, életét.

– 150 üzenetet kaptam a videó után. Nagyon sokan megköszönték nekem, hogy erőt adtam nekik, kiálltam értük – mondta az énekesnő, aki maga is sok ismert embert követ a közösségi oldalon.

– A mai napig észreveszem magamon, hogy engem is képes néha még magával vinni a „reklám-manipuláció”. Ha szép lányokat nézek az interneten, akik drága ruhákban pózolnak, átfut rajtam, hogy basszus, én miért nem nézek ki így? Aztán rájövök, hogy nekem erre nincs is szükségem. Mindannyian fejlődünk és tanuljuk ezt a műfajt! Egyszerű vidéki helyről, átlagos családból jöttem, ezt nem felejtem el – mondta az énekesnő, aki úgy határozott, országszerte előadásokkal segít majd a témákban.

– Polus Enikő mentálhigiénés szakemberrel úgy döntöttünk, tavasszal útjára indítunk több kezdeményezést. Szeretnénk sok fiatalnak segíteni abban, hogy képesek legyenek elfogadni és szeretni önmagukat, szűrjék az online felületeket, ne engedjék az online „bántalmazást” és zaklatást, ha nehézségeik vannak, kérjenek segítséget, és keressék offline is egymás társaságát – mesélt terveiről Gabi.

Forrás: Blikk
Osszuk meg minél többen, 26-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!

180 ország képviselői kezdenek 12 napos konferenciába a vadállatok leölésének korlátozásáért!

(18+) Miután a férfit elütötte az autó, a saját leszakadt karja mellett ülve várta a mentőket! (fotók)

Recept: A recept, amit eddig kerestél! Isler mogyorós tésztából!

Együk a szívét! Tolvaj mosómedve szorult az automatába! (fotó)

Hét kisgólya nőtt fel egy romániai gólyafészekben!

Eltűnt Kozso 56 milliós köztartozása: az énekes is meglepődött a hír hallatán!

10 hónapos babáját verte halálra Paula!

Segíts egy megosztással: Az autók között futkosott rémülten a VI. kerületben ez a cica!

Osszuk meg minél többen, 26-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!
180 ország képviselői kezdenek 12 napos konferenciába a vadállatok leölésének korlátozásáért!
(18+) Miután a férfit elütötte az autó, a saját leszakadt karja mellett ülve várta a mentőket! (fotók)
Recept: A recept, amit eddig kerestél! Isler mogyorós tésztából!
Együk a szívét! Tolvaj mosómedve szorult az automatába! (fotó)
Hét kisgólya nőtt fel egy romániai gólyafészekben!
Eltűnt Kozso 56 milliós köztartozása: az énekes is meglepődött a hír hallatán!
10 hónapos babáját verte halálra Paula!
Segíts egy megosztással: Az autók között futkosott rémülten a VI. kerületben ez a cica!
Éhes cicájuknak köszönheti hatalmas nyereményét az angol pár! (videó)
Szörnyű részletek: Serpenyővel verte agyon megkötözött édesanyját a mohácsi férfi!
Recept: A család kedvence! Régimódi habos-szilvás finomság a nagyi konyhájából!
Farkasfalkát kaptak lencsevégre az Aggteleki Nemzeti Parkban! (videó)
Kötéltechnikával mentették meg egy bajba jutott bárány életét Dunabogdányban! (fotók)
Borzalom: A mosógépben, vérbe fagyva találtak rá a 3 éves kislány holttestére!
Pataky: Az idegenek veszélyesek és a kormánynak kapcsolata van velük! (videó)
Felháborító: Működési engedélybe foglalták az állatok elaltatását Hódmezővásárhelyen! Petíció a cikkben!
Minden nap meglátogatja megmentőit ez a galamb!
Gáspár Győző: Majdnem meghaltam...
Recept: Pillanatok alatt kész, tele van antioxidánsokkal, és isteni finom.
5000 km-t utazott Szíriából a kutyus, hogy újra együtt lehessen a férfival, aki megmentette!
Cuki videó: Nem valószínű, hogy létezik ettől lustább vombat!
Botrány: Lehallgatta a felhasználóit a facebook a Messengeren keresztül!
Döbbenet: Egy félig kihűlt 4 éves kislányt találtak az erdőben a zalai rendőrök!
Minden megosztás számít! Altatás vár rá a hódmezővásárhelyi gyepmesteri telepen!
Éhező macskákat és kutyákat ment a háború sújtotta Szíriában egy mentős!
Recept: A legegyszerűbb édesség kánikula idejére!
Tragédia: Barátai végignézték, ahogy halálra gázolják a 12 éves Kristófot!
Új selyemmajomfajt fedeztek fel Brazíliában!
Tigriskölyköket találtak egy szlovákiai nő lakásán! (videó)
Súlyos sérülést szenvedett Demcsák Zsuzsa!
Megöltek egy idős asszonyt Mohácson!
Segíts neki egy megosztással! Az Illatos úton várja szerető gazdáját ez a 3 hónapos kiscica!
Apa lett Samu, a sármos patcai láma! (videó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Zavarták a szexuális életben, mindkét gyermekét megölte!
Segíts egy megosztással ennek a két árva kiscicának!
Ezt a 3 dolgot sose csináld a kutyusoddal, mert csak idegesíted vele!
Recept: Pofonegyszerű házi zsemle, nem veszel több boltit!
21 éves ukrán vendégmunkás a rákospalotai gyilkos!
hatalmas mennyiségű szemetet takarítottak ki a tengerpartról, visszatértek a teknősök!
Ez a kutyus olyan, mintha csak egy rajzfilmből lépett volna ki! (fotók)
Brutális gyilkosság: Két kilométeren át vontatta kocsija után a szomszédját egy férfi!
Döbbenetes fordulat: Fiúnak öltözött lány csalta el a 11 éves Dorottyát!
Segíts egy megosztással: Ubul gazdit keres!
Égő épületről mentettek mosómedvéket a tűzoltók! (videó)
Recept: Ha szereted a diót, akkor ezt szinte kötelező elkészítened!
Levágta lábáról a nyomkövetőt, majd elment nőket késelni a 17 éves budapesti fiú!
Cuki videó: Óriáspanda-ikrek születettek a belgiumi vadállatparkban!
Ezt látnánk, ha képesek lennénk bepillantani a kutyusok fejébe!
Vécéznie kellett a fiatal nőnek! Tragikus vége lett!
Gyilkosság történt Rákospalotán: Egy 51 éves férfi holttestére bukkantak!
Petrie vak és nincs senkije! Szüksége van a megosztásokra és végre egy szerető gazdira!
Az Év Macskája lett a cica, aki kihúzta a depresszióból a 14 éves gazdáját!
Recept: Ez a sütés nélküli desszert egy csoda! Készítsd el még ma!
Horror: Vérben úszott a lakás, miután betört a férfi volt barátnője lakásába!
Ez a kedves kis négylábú csacsiskodik a debreceni állatsimogatóban!
Csodás történet: Ilyen hálás volt a kutyus, miután végre örökbe fogadták!
Iratok és telefon nélkül ment világgá a 11 éves Dorottya!
6 éves kisgyereket dobott le egy kamasz fiú 10 emelet magasságból!
Segíts egy megosztással! Az Illatos úton várja szerető gazdáját ez a gyönyörű kutyus!
Égési sérülteken segít a háztűzből mentett kutyus!
7 és fél éve nem találják a három hónapos kislányával eltűnt mezőtúri nőt!
Recept: Igazi jolly joker ez a süti! Almás, diós kevert csokimázzal!
Ketrec nélkül merült a cápák közé a 10 éves kislány! (videó)
Kútba esett őzet és cicát mentettek a debreceni tűzoltók!
Mindkét áldozatát megerőszakolta a férfi: Újabb csontokat és fogakat találtak az erdőben!
Csaknem 200 milliót kell fizetnie a soroksári futónő gyilkosának!
Nagykáta figyelem! Bekerült a gyepmesteri telepre! Nem hiányzik valakinek?
Házi kedvencként tartja fiatal lány ezt a gyönyörű bárányt! (videó)
Könnyek között adott interjút Vajna Tímea: Az utcára kerülhet Andy Vajna özvegye?
Recept: Ízletes, mutatós, olcsó és finom! Egyszerű és igazán beosztós süti!
A kutyájukkal együtt mehetnek ügyintézni a CIB ügyfelei!
Ember mit teszel? Szörnyű körülmények közül mentettek 3 tengerimalacot!
Brutális! Videón, ahogy berántja a kétéves kisfiút a reptéri poggyászszalag!
Elásva találták meg az eltűnt férfit Bács-Kiskun megyében!
Segíts egy megosztással: Csutak még csak 2 éves, de már az Illatos úton van!

thenews.hu
Egy szatyornyi kiskacsát és a mamájukat mentették meg a Bem József téren! (videó)
Durva: Detoxikáló infúziót kapott Gáspár Evelin!
Recept: Így készíts egy nagy tepsi házi Twixet alig 1 ezresből!
Elképesztő helyen talált új otthonra a kóbor cica! (fotók)
Sérült őzet nevel kertjében egy házaspár Bogyoszlón! (videó)
Borzalom: 13 éves gyerek robbantotta fel magát az esküvőn!
Fejbe lőtte volt feleségét Ferenc, mert a nő nem halkította le a tévét!
Segíts egy megosztással: Ezt a kislányt 8 pici babájával dobták az utcára!
Megmentett egy leszakadt gólyafészket és vele együtt három gólyafiókát is két erdész!
Pataky szerint tízmillió embernek kellene lerohannia az 51-es körzetet!
Recept: Annyira szeretjük, nem tudok belőle eleget készíteni.
Kegyetlen emberek: Lakástűztől mentette meg gazdái életét, ők mégis menhelyre adták!
Példaértékű: Minden nap órákat utazik, hogy megmentse a szomjhalál elől menekülő állatokat!
"Mindenhol az ő vére volt a folyosón" - Nem adtak elsősegélyt a rendőrök a fuldokló fiúnak!
Nincs pénze nyaralni Vajna Tímeának!
Segíts egy megosztással! Sürgősen szerető gazdira van szüksége ennek a talált cicának!
Ilyen cuki csoportképet még tuti nem láttál 16 tacsiról! (fotó)
Szeretője miatt végezte ki az egész családját a 33 éves férfi!
Recept: Készül már a csalamádé? Nyári savanyúság télire!
Szívszorító történet: Árva kiscicát nevel a kidobott kutyus!
Repülővel menti az altatás előtt álló kaliforniai kutyákat a híres színész!
150 Ft-ot rabolt a 81 éves mozgássérült asszonytól a 20 éves fiatal!
Horror Kiskunhalason: "Kapcsold le a villanyt, hogy ne lásd, ahogy kibelezem az anyádat!"
Kidobták ezt a két kislányt! Most egy kennelben élnek Siklóson és csak egy szerető gazdira vágynak!
Cuki videó: Így motiválja a gazdiját az edzésben a kutyus!
Újra megvizsgálják, hogy megerőszakolták-e a 4 éves Andreát!
Recept: Te is imádod? Nincs az a mennyiség, ami ne fogyna el belőle!
Ez a kutyus minden háziasszony álma! (videó)
Csodálatosan mentette meg a férfi a beteg aranyhal életét! (fotó)
Budapest főpolgármesteri posztjáért indul Berki Krisztián!
Meg­ren­dítő for­du­lat a szep­tem­ber 11-dikei ter­ror­tá­ma­dás ügyé­ben!
Nem ismerős valakinek ez a kutyus? A Pesti úton a rákoskerti Lidl áruháznál találták!
Fél Olaszország a bravúros szökést végrehajtó barnamedvének drukkol! (videó)
Tragédia: Diáktársai előtt ugrott a vonat elé az iskolában cikizett fiú!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Minden megosztás számít! A balatonakarattyai Bercsényi strandon tűnt el ez a gyönyörű cica!
Átragad a kutyusodra, ha stresszes vagy és ez nem jó neki!
Ketten erőszakoltak meg egy férfit, mert nem tudta kifizetni a prostituáltat!
Recept: Percek alatt elkészül az eperzselé! Ezt add a gyereknek gumicukor helyett!
Cuki videó: Elégedett nutriát videóztak Prága közepén!
Figyelem! Újabb szalmonellás kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf!
Galgahévízi vérengzés: Minden csupa vér volt!
Megkéselte az anyját, majd kiugrott az ablakon a 21 éves fiatal!
Segíts Bubunak egy megosztással szerető gazdit találni!
Tűzoltók mentették meg a derekegyházi özvegy gólya fiókáit!
Recept: Ennél egyszerűbb sütit nem nagyon találsz! Kekszes csodasüti!
Holtan találtak egy férfit a moziban, miután megnézett egy horrorfilmet!
Drámai fotó: cigarettacsikkel eteti fiókáját egy madár!
Mint egy hatalmas felmosórongy: Sztár lett a tóban hűsölő magyar komondor! (videó)
Sokkoló videó: A peron és a vonat közé esett egy gyerek az állomáson!
Újabb sokk: Nem várt lépésre szánta el magát Pécsi Ildikó unokája!
Megosztásokat kérek, hogy ne a rácsok mögött öregedjek meg! Még senki sem érdeklődött utánam!
Több mint 4400 kilométert tett meg egy fiatal sarki róka négy hónap alatt!
Recept: Világbajnok túrós süti, ami mindig kihúz a csávából!
Hetente háromszor is megerőszakolta mostohalányát Attila!
Jó hír: Örökbefogadó családokat kaptak az elárvult szalakótafiókák!
Medencével kínál hűsölést a kutyáknak az osztrák bevásárlóközpont, míg gazdájuk vásárol!
Újabb meghökkentő részletek derültek ki Demcsák Zsuzsa ittas vezetéséről!
Sikolyok, pánik: Kiszivárgott a Hableányt elsüllyesztő hajó feketedobozának felvétele!
Látod hogy rettegnek? Mentsük ki őket hódmezővásárhelyi gyepmesteri telepről!
Szuper megoldással mentené meg a fecskéket a fiatal építész!
Recept: Olcsó és imádjuk! Sütés nélkül, egyszerű alapanyagokból!
Válogatott női labdarúgó holttestét találták meg a Comói-tóban!
42 fészekben 81 gólyafióka cseperedik az erdélyi faluban!
Cuki videó: A gyógyszerésztől kért segítséget a bajban lévő kutyus!
Szörnyű tragédia: Rosszul lett, majd elhunyt egy csecsemő az óvodánál!
Újabb botrányt szítana Pécsi Ildikó? Könyvben tálalna ki unokájáról és volt menyéről!
️Lehet már csak percei, órái vannak hátra! Nem mentené meg valaki ezt az 1 éves kislányt az altatástól?
Figyelem: Cicaivartalanítási kampány indult kispesti lakosok cicáinak!
Horrorbaleset a vidámparkban: Kettétört a hinta, meghalt egy fiatal lány! (videó)
Recept: Ezt készítsd el holnap ebédre! Villámgyorsan elkészül és ilyen gyorsan el is fogy!
A Veresegyházi Medveotthonba kerülnek az érdi oroszlánok!
Kiskutyájának köszönheti az életét a 62 éves gazdi!
Idegmérget küldtek a Facebook központjába!
Kislányuk megerőszakolásával, gyilkossággal fenyegette a tatabányai anya a fia ellen tanúskodókat!
Segíts egy megosztással! Jumbo 1 éve várja, hogy kiszabadulhasson a rácsok mögül!
Fogságban született orrszarvúkat engedtek szabadon Ruandában!

thenews.hu